Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Részegen indult úszni, vízbe fulladt egy férfi egy Sándorfalva melletti strandon


Az áldozat délután négy körül tűnt el, este fél nyolc körül találták meg a testét.

Vízbe fulladt egy férfi szombaton egy Sándorfalva melletti strandon – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

A közlemény szerint szombaton délután 4 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Nádastó Szabadidőparkban, az élővízi strandon családtagjai egy férfit keresnek, aki korábban a vízben úszott. A helyszíni egységek megkezdték a tó átvizsgálását, és fél nyolckor megtalálták a vízben a keresett férfi holttestét.

A kutatásban résztvevő Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat a közösségi oldalán azt írta, munkatársaikat a katasztrófavédelem műveletirányítása riasztotta Sándorfalvára egy fürdőhelyen eltűnt személy keresésére. A helyszínre két búváruk vonult ki, akik a tűzoltókkal együtt keresték az eltűntet. A holttestet egyik búváruk találta meg, miután tűzoltók szonárja jelezte az elmerült férfit.

A szakszolgálat ezen túl arról is ír a Facebook-on megosztott posztjában, hogy az áldozat “nagyon ittas állapotban” ment vízbe.

“Nem tudjuk elégszer kérni és hangoztatni, hogy ittasan ne menjen senki sem fürdőzni, sem úszni. Felhívjuk a barátoknak, hozzátartozóinak a figyelmét a hasonló tragédiák bekövetkeztében felmerülő felelősségükre! Ne engedjék az ittas személyt a vízbe, ha kell erőszakkal tartsák vissza, mert ha visszatartják a “bátor” úszni vágyót, akkor másnap a fejfájás közepette el tudnak beszélgetni a történtekről. Ellenkező esetben pedig csak az örök lelkiismeret-furdalás fog kísérteni”

- áll a posztban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések