Pénteken délután befejeződött a Nemzeti Választási Irodában a főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazatok újraszámlálása. Az Index úgy értesült, hogy nagyon kis különbséggel ugyan, de továbbra is Karácsony Gergely nyert a választáson.
Az
Index információi szerint a mai újraszámlálásnál több mint 500 olyan
szavazatot találtak, amelyet eredetileg érvénytelennek nyilvánítottak,
de valójában érvényesek voltak. E voksok nagy többsége Vitézy Dávid
szavazatszámát bővítette, de kisebb arányban voltak olyanok is,
amelyeket Karácsony Gergelyre adtak le.
Ennek következtében csökkent a különbség a jelöltek közt,
DE VÉGÜL KIS KÜLÖNBSÉGGEL, MINDÖSSZE 54 SZAVAZATTAL KARÁCSONY GERGELY NYERT.
Véget
ért a szavazat újraszámlálók munkája. A bizottság tagjai ezután
ellenőrzik a mégis érvényesnek minősített szavazólapokat, a Nemzeti
Választási Bizottság 17 órakor tart ülést.
A szavazatszámlálók
munkája után Nagy Attila, az NVI elnöke az újságírók jelenlétében
személyesen nézte át a mégis érvényesnek minősített szavazólapokat, majd
közölte, hogy a folytatás a Nemzeti Választási Bizottság 17 órakor
kezdődő ülésén várható.
0 Megjegyzések