Péntek este véglegessé vált, hogy melyik négy kerületben és kiket indít polgármesterjelöltként a Tisza Párt, amely ezt megelőzően már bejelentett négy jelöltet, a VII. kerületben induló Lajos Béláról ugyanis kiderült, hogy mégis a Színes Erzsébetváros nevű civil szervezet nevében indul majd június 9-én.
Magyar Péterék kettő jelöltet ellenzéki, kettőt pedig fideszes vezetésű kerületben indítanak, de ezekből igazából egyik sem volt új név, a X. kerületben induló Barna Judit Annamária indulása is ismert volt már ezt megelőzően is. Magyar Péter saját oldalán részletes bemutatkozást is lehet olvasni a jelöltekről, a konkrét lista így néz ki:
- X. kerület, Kőbánya – Barna Judit Annamária közösségszervező és kulturális menedzser;
- XI. kerület, Újbuda – Orbán Árpád közgazdász;
- XVII. kerület, Rákosmente – Dálnoki Áron közgazdász;
- XVIII. kerület, Pestszentlőrinc, Pestszentimre – Balogh Balázs filmes, vendéglátóipari szakember.
Karácsony Gergely főpolgármester és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke korábban még szóvá tették, hogy Magyar pártja csak ellenzéki vezetésű kerületekben tervez indulni a június 9-i önkormányzati választáson, ami szerintük a Fideszt segíti, a DK pedig pénteken bejelentette, hogy petíciót fog kiadni, hogy „senki se veszélyeztesse a Fideszt 5 évvel ezelőtt legyőző, sikeres, népszerű ellenzéki polgármesterek újraválasztását”.
0 Megjegyzések