A Balaton és térsége fejlesztése során lakóhelyként és nyaralóként is kell tekinteni a tóra és környezetére – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Veszprémben, a Balaton konferencián.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Otthon vagy nyaraló? címmel tartott nyitóelőadásában fontos célnak nevezte, hogy a Balaton ne csupán nyaralóhely legyen, hanem élhető lakóhely is egyben.
Rámutatott: ennek előfeltétele, hogy barátságosabb, emberközpontú városok alakuljanak, vidéken pedig magasabb szintű közszolgáltatások legyenek elérhetők.
A tárcavezető előadásában a kiemelt feladatok közé
sorolta a Dél-Dunántúl gyorsforgalmi útjának fejlesztését, a régió
iskoláztatási és foglalkoztatási mutatóinak javítását. Mindezt az itt
élők és a nyaralók érdekei mentén, együttműködve lehetséges
megvalósítani – szögezte le Navracsics Tibor. A fejlesztéspolitikai
célkitűzések között szerepel, hogy 2030-ra Magyarország az unió öt
legélhetőbb tagállamainak egyike legyen – idézte fel a miniszter,
hozzátéve, hogy ez elsősorban az emberközi kapcsolatok függvénye. A
tavaly elfogadott területfejlesztési törvény az együttműködésre helyezi a
hangsúlyt – emlékeztetett.
Szavai szerint a határ menti városok
reális eséllyel “a decentrumok sorát” hozzák létre, valamint a
Belső-Somogy és a Marcal-völgye is számos ponton fejlesztésre szorul.
Kifejtette: a fejlesztés során figyelembe kell venni, hogy a Balaton az
egyik leginkább elöregedő térség országos viszonylatban. Iskolázottság
tekintetében a Balaton keleti medencéje előnyösebb, a nyugati medence
rosszabb helyzetben van. Az ott lakó diplomások arányát tekintve
Veszprém és Balatonfüred kedvezőbb, a többi közepes, a Marcali járás
kifejezetten rossz helyzetben van. Foglalkoztatás szempontjából a
járások az országos átlagot képviselik, de esetenként ennél gyengébb
mutatókkal bírnak.
Elmondása szerint számos járásban megfigyelhető az őshonos lakosság elvándorlása és a más térségekből való bevándorlás, kivételt jelent a Balatonalmádi járás, ott az elsődleges bevándorlás jellemző. A magas balatoni ingatlanárak tovább árnyalják a képet, a fiatalok sok esetben nem rendelkeznek elegendő pénzzel egy-egy ingatlan megvásárlásához, sok esetben örökölt ingatlanjaikat is tovább értékesítik – jelezte Navracsics Tibor. Hangoztatta: a Balatonra, mint ökológia rendszerre, vagyontárgyra és lakóhelyre kell tekintenünk egyszerre, így lehetséges a régió ésszerű fejlesztése. Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója az előző év eredményeit összegezve azt hangsúlyozta, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programév legfontosabb hozadéka, hogy továbbél a települések együttműködése.
(MTI)
0 Megjegyzések