Két, alig 14 éves fiút is fogdosott egy tarpai fociedző. A 47 éves férfi a sportakadémián együtt élt a fiúkkal, ezt kihasználva pedig éjszakánként áthívta a szobájába, masszírozta és simogatta őket, a saját nemiszervét pedig a gyerekek testéhez nyomta. A pedofil férfi ellen vádat emeltek, azonban most szökésben van. Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene - írja a Tények.
A tivadari sportakadémián dolgozott az a 47 éves férfi is, aki a bent lakó fiúk közül kettőt is rendszeresen fogdosott és zaklatott. A férfi feladata a gyerekek kísérése, szállítása volt, amiért szolgálati szobát is kapott az akadémia vezetőségétől. Ezt azonban nem fogadta el, inkább a gyerekek mellé költözött.
Többször is molesztálta a fiúkat, volt, hogy masszírozás indokával a saját ágyába befektette, majd fogdosta őket és az intim tájékokat simogatta. De volt olyan is, amikor a pedofil edző a saját nemiszervét is megfogta, simogatta miközben a tinédzsereket masszírozta. Sőt oda is nyomta azt az áldozatok testéhez. Csak akkor hagyta abba, amikor a fiúk tiltakozni kezdtek.
Úgy tudjuk, a fiúk az eset után próbáltak segítséget kérni a felnőttektől, de nem hittek nekik. Csak azután küldték őket pszichológushoz, amikor már a szüleik kérték ezt.
A férfi az ellene folyó eljárás idején egyébként letartóztatásban volt, azonban áthelyezték bűnügyi felügyeletbe. Innen viszont már másnap megszökött, jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
Az ügyészség most a távollétében emelt vádat ellene, fegyházbüntetést indítványoztak. Ha bebizonyosodik, hogy bűnös, azon kívül, hogy évekre rácsok mögé kerülhet, minden gyerekekkel való foglalkozástól eltilthatják.
0 Megjegyzések