Plakátrongálás miatt őrizetbe vettek egy szigetszentmiklósi férfit hétfő este – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
A tájékoztatás szerint a Soroksári úton figyeltek fel a férfira, aki egyik kezében egy doboz sörrel választási plakátot tépett le. A rendőrök megállapították, hogy nem az volt az első; egy két kilométeres szakaszon 77 plakátot szakított le, amivel mintegy 300 ezer forint kárt okozott.
Azt írták, a 39 éves szigetszentmiklósi lakost
előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás és
garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi
beismerő vallomást tett.
Az is kiderült, hogy hasonló
bűncselekmény miatt a lakóhelyén is folyik ellene eljárás, a
gyanúsítottat a ferencvárosi rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték
letartóztatását.
0 Megjegyzések