Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A magyar vörös szőnyeg nem ugyanolyan, mint a francia? Vagy csak a Guardian újságírója idióta?


A The Guardiant az nem zavarta, hogyan fogadták Franciaországban Hszi Csin-ping kínai elnököt, de az már nagyon, ami Magyarországon várta. 

Magyarországon vörös szőnyeggel várták Hszi Csin-ping kínai elnököt, amely ellentétben áll az Európai Unió többi részének óvatosságával Kínával szemben – írja a The Guardian.

Pedig Emmanuel Macron francia elnökről nem mondható el az óvatosság, hiszen ő az, aki már hosszú hetek óta azt szeretné, hogy NATO-katonák jelenjenek meg az ukrán fronton, ami nyilvánvalóan a háború eszkalációját jelentené.

Nem a britek az elsők, akik megpróbálnak úgy tenni, mintha Hszi Csin-ping kizárólag Magyarországon és Szerbiában járt volna – ennek a versenynek a győztesei eddig a franciák, akik azután kezdték el kritizálni a két országot, hogy az elnökük luxusajándékokkal várta a kínai csúcsvezetőt. 

De a Politico is megtalálta végül a maga narratíváját: a lap szerint Magyarországnak megéri Kínával barátkozni, de Orbán Viktort csak a pénz érdekli.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések