A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Szakértő beszélt a CIA akciózásáról


Horváth József szerint nem jellemző, hogy a CIA-ügynökök felfedik kilétüket. 

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogyan is működnek a gyakorlatban a hírszerző ügynökségek. A cikk apropóját az adta, hogy John Stockwell tizenhárom éven át dolgozott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnél (CIA), aki azt követően hagyta el pályáját, hogy úgy látta, 

a CIA nem megvédi a nemzetbiztonságot, hanem veszélyezteti azt. 

Az egykori tiszt egy korábbi interjújában rántotta le a leplet arról, hogy az amerikai hírszerzés hogyan irányítja a médiát. Elmondta, az újságírók nagy szerepet töltenek be a hírszerzési feladatokban, a tisztek gyakorlatilag saját ügynökeikké formálják őket. A 70-es években legalább 400 újságíró működött együtt a CIA embereivel, köztük az újságírói szakma legnagyobb alakjai.

Horváth József a portálnak elmondta: 

nem egyedi esetről, hanem egy bevett technikáról van szó, mely a CIA-tól kezdve, Ukrajnában és az izraeli Moszadon át Oroszországban, Kínában, a világ minden táján elterjedt.

Stockwell az interjújában arra is  utalt, hogy egyébként még azt is mindenki tudta, kik dolgoznak a CIA-nak. Példaként megemlítette, hogy Vietnámban, ha sárga pontok és a 144-es szám volt a rendszámtáblán, akkor a jármű és utasai az amerikai hírszerzéshez tartoznak. Szintén árulkodó jel volt az autó típusa – leginkább a kisebb, vidéki településeken: ha valakit zöld terepjáróval láttak, biztosan a CIA-nak dolgozott.

Horváth József ennek kapcsán azonban rávilágított, hogy az,

hogy a CIA-ügynökök felfedik kilétüket, nem jellemző a hírszerzés világában.

Minden szolgálatnál, ahol emberek dolgoznak, ott nyilvánvaló, hogy követhetnek el hibát lustaságból, nemtörődömségből, hozzá nem értésből. De az, hogy egy hírszerző így fölfedje magát, különösen egy idegen országban végzett művelet során, azért az nem jellemző” – fogalmazott a szakértő.

Hozzátette: 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések