Somos Andrást, az ATV műsorvezetőjét azután függesztette fel a csatorna, hogy idén februárban azt mondta a Kaleta Gábor (volt limai nagykövet) által birtokolt gyermekpornográf képekre, hogy az nem pedofília.
A komcsi műsorvezető elnézést kért a félreérthető fogalmazásért és bejelentette távozását.
A Magyar Narancsnak adott mostani interjújában azonban már arról beszélt, hogy
nemrégiben találkozott az ATV vezetőjével, és pozitív együtt gondolkodást tapasztalt.
Az
ügyvéd-műsorvezető úgy fogalmaz a beszélgetésben, hogy nem igaz, hogy
felhagyott a tévézéssel, csak szünetelteti. Jelenleg hagy magának egy
kis időt, hogy eldöntse, hogyan tovább, és közben figyeli az
eseményeket. Mindenesetre a családtagjai szerint "most sokkal
kipihentebb, amióta nem hajnali háromkor kell kelnie, és több ideje van
az ügyvédi munkájára is".
Az esetleges visszatérésével kapcsolatban annyit mondott:
„Nemrégiben
találkoztam az ATV vezérigazgatójával, és noha aktuálisan különváltunk,
pozitív együtt gondolkodást tapasztaltam. Azt, hogy a közhangulat mikor
csendesedik le, a tévé tudja majd, mint ahogy ők fogják megmondani,
hogy milyen formában tudok esetleg újra az ATV-nél dolgozni. Ha jön egy
felkérés, azon el fogok gondolkozni. De valószínűleg ez a helyzet már a
választásokig így marad. Mindenesetre ezúton is köszönöm a kollégák
szolidaritását.”
0 Megjegyzések