A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Elrabolta barátnőjét és annak gyerekét egy férfi Nyíregyházán


Százezer forintot követelt áldozatától, aki végül okos trükkel verte át. 

A Nyíregyházi Törvényszék első fokon eljárva 2023 novemberében tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki emberrablás, kifosztás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt állt bíróság elé. Az ügyben az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett – emlékeztetett a Debreceni Ítélőtábla sajtóközleménye.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és nőismerőse, a sértett, a Facebookon ismerkedtek meg. A kapcsolatból  szerelmi vonzalom alakult ki, aminek következtében a vádlott többször tartózkodott a sértett lakásán. 2022 augusztusában is oda tartottak a sértett autójával, majd útközben a vádlott bement a lakás közelében lévő presszóba, ahol meglátta a sértett egy régebbi férfi ismerősét, majd kérdőre vonta, azonban a férfi sértett a konfliktusból kihátrálva távozott.

Ezt követően a vádlott a nővel is féltékenykedni kezdett, majd kocsival bementek a városba. Később a hazautazás közben a vádlott újra meglátta a férfit, ezt azonban már nem hagyta tett nélkül. Kiszállt az autóból, majd arcon ütötte a, és elvette tőle a mobiltelefonját és a hozzá tartozó headsetet. Ennek következményeként a sértett nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, azonban az orrtájékra mért ütések súlyosabb sérüléshez is vezethettek volna a híradás szerint. 

A bántalmazás után visszatértek a nő lakására, ahol a vádlott tovább féltékenykedett. Veszekedés alakult ki közöttük, és a vádlott mind az asszonyt, mind a lakásban tartózkodó hatéves gyermekét megöléssel fenyegette, és magához vette a nő kulcsait, hogy ne tudjanak kimenekülni a házból. A fenyegetés nyomatékosítására a férfi a zsebébe tett egy 6,5 cm pengehosszúságú kést is. A sértett és gyermeke nagyon megijedtek, ezért amikor a vádlott. közölte, hogy 50 ezer forintért cserébe elengedi őket, és a jövőben is békét hagy nekik, az asszony beleegyezett. Mivel azonban nem volt nála ennyi készpénz, autóval Nyíregyházára indultak, hogy egy bankautomatából felvehesse az összeget. Mikor beültek az autóba, a vádlott elvette a sértett mobiltelefonját, és kidobta az ablakon, hogy ne tudjon segítséget kérni, majd tovább fenyegette. Az úton a férfi már 100 ezer forintot követelt azért, hogy elengedje a kocsiban ülő nőt és gyermekét.

A sértett, azt színlelve, hogy pénzt akar felvenni, megállt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság előtt, majd gyermekét hirtelen kikapta a hátsó ülésről, és beszaladt vele a rendőrségre.

A vádlott ekkor eldobta a nála lévő kést, és a férfi sértettől elvett mobiltelefont, valamint a hozzá tartozó headsetet, majd elmenekült a helyszínről. Nem sokkal később, pár utcával arrébb elfogták a rendőrök.

Végül a Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

(Forrás: haon.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések