Dobrev Klára és Karácsony Gergely most már nyíltan ölelkeznek a hatalom megszerzése céljából, hiszen a DK, az MSZP és a Párbeszéd hosszútávú stratégiai megállapodást kötött. Ez pedig azt jelenti, Gyurcsányék diktálják hivatalosan is a tempót. A baloldal kampányrendezvényén pedig összeborult a nagyvad és felettese, úgyhogy végérvényesen is lezárták azt a lózungot, hogy nem Gyurcsány Ferenc a főnök.
A hétvégén közös kampányindító rendezvényt tartott a DK,
az MSZP és Párbeszéd, amelyen többek között Karácsony Gergely
főpolgármester és a DK árnyékminiszterelnöke, Dobrev Klára is
felszólalt.
Az eseményt követően Dobrev Klára videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyben elmondta, hogy ő és Karácsony Gergely
az Orbán-rendszer első napjaitól kezdve a szavazóik mellett állnak, közösséget építenek, programot írnak, országot járnak, várost vezetnek és képviselik a magyarok érdekeit az EU-ban.
Azon dolgozunk, hogy mi, szociáldemokraták, szocialisták és zöldek legyünk a biztos pont, akikre mindig lehet számítani.
– mondta Dobrev, majd hozzátette, hogy
mi ellenzékiek összetartozunk és mi nem egymást, hanem Orbánt akarjuk leváltani.
A Demokratikus Koalíció politikusa szerint ezt jelenti ellenzékinek lenni.
0 Megjegyzések