Nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy Magyar Péter új pártjának egyik alapítója, Deák Boldizsár nem csak itthon volt a pártállam besúgója, de a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatban állt – erre utalnak a lapunkhoz eljutott legfrissebb információk. Mindez azért is pikáns, mert Magyar éppen egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében tett ígéretet az ügynökakták megnyitására. A Tisztelet és Szabadság nevű kamupárttal kötött szövetség már eddig is kínos volt Varga Judit volt férjének, miután kiderült, hogy Deák kétes ügyletekkel, például játékautomaták üzemeltetésével keresett milliókat korábban.
Egyre kínosabb információkra derül fény Magyar Péter új pártja, a Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt egyik alapítójáról, Deák Boldizsárról. Ezek sorába illeszkedik a legújabb adalék.
Amikor az egri nyilvánosságban Deák múltjáról érdeklődtünk, sok más
mellett megtudtuk: közismert, hogy a Tisza Párt alapítója Erdélyből
származik. Biztosnak látszik az is, hogy még az 1970-es évek előtt
költözhetett Magyarországra a szomszédos Romániából. Egerben és
környékén többen úgy tudják, hogy Deák Boldizsár nem feltétlen saját
elhatározásából tette át székhelyét hazánkba, hanem megbízatást kellett
teljesítenie, amit a román titkosszolgálatoktól kaphatott. Bár konkrét
bizonyítékok egyelőre nincsenek ennek a verziónak az alátámasztására, de
a korabeli román politikai vezetés működését ismerők szerint jó esély
van arra, hogy Deákot valóban „küldték” Romániából hazánkba.
Hálózatépítés?
Erről kérdeztük Pászkán Zsoltot, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértőjét, aki hangsúlyozta, hogy csak általánosságban tud beszélni a rendszerváltás előtti időszak román-magyar viszonyrendszeréről, de úgy fogalmazott, nem lenne meglepő, ha Deáknak köze lett volna keleti szomszédunk állambiztonsági szerveihez. Pászkán Zsolt úgy jellemezte a korszakot, hogy akkoriban, az 1970-es évek közepe előtt, nem volt gyakori a romániai magyarok átvándorlása Magyarországra, ez a folyamat 1974 után, a Ceausescu-féle személyi kultusz kialakulása és a magyar kisebbség egyre romló helyzete miatt erősödött fel.
– Azt tudjuk, hogy ezt megelőzően inkább az volt a jellemző a
hazánkba telepedő romániai magyarok többségére, hogy konkrét céllal,
vagyis megbízatással érkeztek – mondta a szakértő. Hozzátette: ha
valóban a romániai szolgálatok küldték Magyarországra Deákot, akkor
vélhetően az lehetett a feladata, hogy kialakítsa azokat a hálózatokat,
amelyeket később bármikor aktivizálhatnak és felhasználhatnak a szomszéd
állam politikai érdekei szerint.
Magyar Péter, a büszke
Érdemes felidézni: Magyar Péter azzal büszkélkedett, hogy a Tisztelet és Szabadság Pártban és annak vezetőiben megtalálta azt a társaságot, akikkel közös az értékrendje és akiknek nincs vállalhatatlan múltjuk. Ezzel szemben az elmúlt napokban több olyan tény látott napvilágot, amelyek egyenként is elegendőek ahhoz, hogy cáfolják Magyar bőszen hangoztatott morális és politikai önmeghatározását, aminek középpontjában a tisztesség, a megvesztegethetetlenség és a politikai elit „levitézlett” szereplőitől való szigorú elhatárolódás áll.
Nézzük, hogy mit tudunk eddig Magyar új pártjáról és annak egyik alapítójáról, Deák Boldizsárról!
1. Kamupárt
– Magyar Péter egy úgynevezett kamupártot vett át, vagy abba
vásárolta be magát, ugyanis a Tisza Pártot 2021-ben gründoló két férfi –
Deák Boldizsár és Szabó Attila – kezdeti ígérgetése ellenére az
alakulat egyetlen képviselő-jelöltet sem állított a 2022-es
országgyűlési választáson. Tehát esetükben megdőlt a tisztesség, a nem
anyagi haszonszerzésért folytatott, „tiszta” politizálás ideája, és
Magyar ennek tudatában, a „közös értékekre” hivatkozva állapodott meg a
Tisza Párt vezetőivel, hogy a színeikben indul a júniusi EP-választáson.
2. Kaszinóbiznisz
– Magyar új szövetségesei közül Deák Boldizsár az igazán ismert
szereplő helyi szinten Egerben, és rendkívül rossz híre van. A Tisza
Párt alapítójáról már megírtuk, hogy vállalkozói múltját kétes ügyletek
szegélyezték, a régióból származó információink szerint a férfi sokáig a
kaszinóbizniszben utazott, és a legkiszolgáltatottabbakat kifosztó
automata játékgépek 2012-es betiltása után orrolt meg a kormánypártokra.
Tehát a félkarú rablókkal üzletelés Magyar Péter erkölcsi szabályai
szerint vállalható, illeszkedik a közös értékrendbe.
3. Ügynökmúlt
– A kétes kaszinóbiznisznél is kínosabb lehet Magyar Péter számára az újdonsült pártja alelnökének rendszerváltás előtti, pártállami múltja. A Magyar Nemzet pénteken adott hírt arról, hogy Deák Boldizsár a Kádár-rezsimben az állambiztonsági szervek beépített ügynöke volt és jelentéseket készített Sólyom fedőnéven. Mindez azért is pikáns, mert Magyar éppen a napokban állt elő azzal az ígérettel, hogy kormányzati pozícióban első dolga lenne az ügynökakták megnyitása.
Deák Boldizsár ügynökmúltjáról régóta tényként beszélnek az egri közélet szereplői, a Tisza Párt időközben lemondott alelnöke azonban lapunk hívására rögtön közölte, hogy nem kíván nyilatkozni és a kérdés feltevése előtt bontotta a vonalat. Megkerestük az Alkotmányvédelmi Hivatalt és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát is. Amennyiben választ kapunk kérdéseinkre, természetesen közreadjuk azt.
Az eddig rendelkezésünkre álló adatok szerint Deákot 1973 előtt egy bolti lopás után szervezte be a Belügyminisztérium, és jelentéseket készített többek között Hermann István egri vállalkozóról, aki 2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt.
(MNO)
0 Megjegyzések