Hiába szállt le a villamosról, a "tinédzserek" utánamentek, és tovább fenyegették.
Az esetről készült videóban az látható, hogy az elkövetéskor 14 éves fiú és társai – egy szintén fiatalkorú, valamint egy akkor még gyerekkorú lány – 2022 júniusában a XIV. kerületben felszálltak az Örs vezér tere felé közlekedő villamosra. A fiatalok odamentek a sértetthez, leültek köré, és szinte nyomban inzultálni kezdték őt. Egyikük például feltette a lábát a nő ülésére, majd a gyerekkorú lány a cipő talpát törölgetni kezdte a sértett pólójával, miközben mindannyian nevettek.
A nő
ekkor felállt, odébb akart menni, de a fiatalkorú fiú elé tette a lábát.
A nő hiába kérte, hogy engedje el, miközben a kezével hárító mozdulatot
is tett a vádlott felé. A fiú ekkor felállt, a sértett után lépett, és
ököllel az arcon ütötte, miközben társai káromkodva szidalmazták a nőt. A
nő a következő megállónál leszállt, de a vádlott és a társai követték,
tovább szidalmazták és fenyegették. Amikor utolérték, azt követelték
tőle, hogy térdeljen le előttük. A nő próbált tovább menni, a fiatalok
azonban nem engedték, körbevették, majd az egyikük meglökte, aminek
hatására a nő elvesztette az egyensúlyát, és a bokorba esett. A sértett
megijedt a támadók létszámbeli és fizikai erőfölényétől, ezért nem mert
ellenállni, inkább engedelmeskedett nekik, és letérdelt előttük. Ezt
követően a vádlott és társai távoztak a helyszínről.
A Budapesti
I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a 14
éves fiút csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, valamint
könnyű testi sértés vétségével vádolja, és vele szemben próbára
bocsátást, valamint a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet
elrendelését indítványozta. Fiatalkorú lány társával szemben az
ügyészség az eljárás 2 év próbaidőre történő, feltételes ügyészi
felfüggesztéséről határozott. Harmadik, gyermekkorú társuk életkora
miatt nem büntethető.
0 Megjegyzések