A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Vizsgálat indul a BKK-nál a kiszivárgott levelezés miatt


Vizsgálatot indít a BKK, hogy kiderítsék, hogyan kerülhetett az Index birtokába az a levelezés, amelyet Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója írt a cég igazgatósági tagjainak.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója szerint a cégnél azon dolgoznak, hogy a Budapest-bérlet megszűnése miatt érintett közlekedők a lehető legegyszerűbb módon juthassanak el A-ból B-be.

A vezérigazgató az ATV Start című műsorában azt is elmondta, bízik abban, hogy az eddigi közlekedési struktúra nem ér véget március elsejével, és „elfogadhatatlannak” tartja ennek a lehetőségét.

Walter Katalin hangsúlyozta, hogy eddig még nem mondta fel egyik fél sem a hatályban lévő megállapodást, valamint hozzátette, hogy a sajtón keresztüli üzengetésen túl konkrét információval még nem rendelkeznek.

Kiemelte, mostantól azon dolgoznak, hogyha március 1-től tényleg megszűnne a Budapest-bérlet, akkor milyen alternatív megoldásokat tudnak nyújtani az utasaiknak.

De a fő cél, hogy a jelenlegi megállapodás megmaradjon

– jelentette ki Walter Katalin.

A vezérigazgató a műsorban arra az Index-cikkre is kitért, amely a Walter Katalin és a BKK igazgatósági tagjai között zajló levelezést dolgozta fel.

Vezérigazgatóként nyilván feladatom, hogy erről – ünnepnapok ide vagy oda – tájékoztassam az igazgatóságot is. Ebből az e-mailből emelt ki az Index egyes részeket, másokat elfelejtve.
Mint mondta, tudtak arról, hogy a minisztérium a 2022-es elszámolási vitát lezártnak tekinti, és emiatt nem akar hosszabbítani.

Majd hozzátette, hogy az ügyben vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, ki szivárogtatott.

A műsorban Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke is megszólalt, aki szerint a BKK-bérlet-botrány egy elszámolási vita része, és a két ünnep között összehozott megállapodása határozatlan idejű, nem jár le márciusban, csak ha valaki felrúgja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések