A Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok sohasem voltak olyan jók, mint most, mert a két ország úgy kapcsolódik össze az Európai Unión belül, hogy egymást erősíti a fizikai, a gazdasági és az energiabiztonság tekintetében is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfővel.
Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Magyarország és Szlovákia érdekei "legalább 99 százalékban egy irányba mutatnak", mind a két ország számára fontos a szuverenitás.
Magyarország részéről - és úgy érzem, hogy itt van azonosság - nem örülünk a brüsszeli szuperállami kezdeményezéseknek,
egyáltalán nem örülünk az illegális migrációt legitimálni akaró törekvéseknek, meg akarjuk védeni a határainkat, és mi akarjuk megmondani, kiket engedünk be az országunkba
- tette hozzá.
A magyar
miniszterelnök köszönetet mondott Robert Ficónak, amiért a szlovák
rendőrök rendszeresen segítenek megvédeni Magyarország déli határait, és
jelezte: cserébe Magyarország örömmel járul hozzá ahhoz, hogy az idei
év elejétől közreműködjön a légtérrendészeti feladatok ellátásában a
szlovák légtérben.
0 Megjegyzések