A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Miklósa Erika a The Voice után ismét a köztévé műsorában zsűrizik


Tavaly júniusban a teljes hazai médián végigsöpört a hír, miszerint 10 év után az MTVA megvált Miklósa Erikától, aki akkor az RTL The Voice című tehetségkutatójának lett az egyik új coacha Manuellel, Curtisszel és Trokán Nórival kiegészülve.

„Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, egyben a közmédia által alapított Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje a szerződése szerinti műsorvezetői feladatait maradéktalanul teljesítette a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által készített produkciókban. Ezért a közmédia köszönetét fejezi ki a Művésznőnek eddigi munkáiért. Tekintettel arra, hogy Művésznő egy másik televíziós csatornánál vállalt műsorvezetői feladatot, ezért egyelőre közös produkciót nem tervezünk. Vendégként azonban természetesen a továbbiakban is örömmel látjuk műsorainkban.” – írta korábbi közleményében a köztévé.

A The Voice-ban elért sikereit követően az operaénekesnő rövidesen ismét visszatérhet a képernyőre. – számolt be róla a story.hu Mint kiderült, a 2023-as Virtuózok V4+ évadában fog zsűrizni Miklósa, amit december 29-től öt héten át sugároz majd a Duna TV péntek esténként. A január 12-ei elődöntőben többek közt az ő szakmai segítségével kiválasztották, ki lesz az a három fiatal zenész, aki a nemzetközi döntőbe jutott.

Az idei a nemzetközi adásnak a Zeneakadémia ad otthont, lesz magyar műsorvezető is, a lengyel Ida Nowakowska mellett szerepet kap Boros Misi is, aki Bátor Anna partnereként a backstage-ben beszélget majd a versenyzőkkel. A zsűritagok között Miklósa Erika és Keller András mellett ismét zsűrielnök lesz Maestro Plácido Domingo, a műsor legrégebbi, világhírű támogatója. Új zsűritagként bekerült Dimash Qudaibergen énekes, és visszatér a zsűribe Pablo Sáinz-Villegas gitárművész, valamint HAUSER csellista világsztár is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések