Sajtóértesülések szerint Magyarországon kerül sor a világ első női államfők számára szervezett csúcstalálkozójára. Az eseményre Novák Katalin kezdeményezésére kerül majd sor, célja pedig a békepolitika megvitatása lesz.
Megrendezik a Női Államfők Budapesti Csúcstalálkozóját, melyet Novák Katalin köztársasági elnök hívott össze – tudta meg a Telex. Novák Katalin már többször említette, hogy 2024 őszére tervez egy találkozót, amire az összes női államfőt meghívja.
Erre kérdezett rá a Telex, így derült ki, hogy az eseménynek már neve is van. A Sándor-palota arról tájékoztatta a lapot, hogy
Novák Katalin köztársasági kinevezése óta többször elmondta, hogy megválasztása azt üzeni a magyar nőknek, hogy Magyarországon nincs olyan megbízatás, amit ne tölthetne be nő.
A köztársasági elnök folyamatosan kiáll amellett is, hogy több nőre van szükség a közéletben. Novák Katalin meggyőződése, hogy a női vezetőknek speciális szerepe lehet például a konfliktusok feloldásában, a háborús helyzetek esetén a béke megteremtésében – írták.
A csúcstalálkozó célja pedig az, hogy a női vezetők megvitassák, mit tehetnek a világ konfliktusos régióiért, a mielőbbi békéért.
0 Megjegyzések