A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Negyedszer is elkapták az ittasan, jogsi nélkül autót vezető férfit a zalai zsaruk


Ha megint elkapják, sittre kerül a piás sofőr.

Nem lehet azt mondani, hogy tanult a korábbi esetekből a jogosítvány nélkül, ittasan vezető férfi – írja az MTI. Tavaly december 19-én Zalaegerszegen állították meg az autóját először a rendőrök, ott kiderült, soha nem volt jogosítványa, ráadásul alkoholos állapotban ült volán mögé.

December 30-án újra megtette, ekkor Pacsa és Zalaapáti között ellenőrizték. De ez sem volt elég neki, újév napján Zalaapáti belterületén autózott vidáman, amikor ismét ellenőrizték. Nem meglepő, ismét kiderült, hogy ivott és a jogosítványt sem tette le két nap alatt…

És még nincs vége, néhány nappal ezelőtt ismét megcsípték az italos sofőrt, ám ezúttal már őrizetbe is vették a visszaesőt.

Gyorsított eljárással állították bíróság elé, ahol tíz hónap börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve. A járművezetéstől is eltiltották két évre. Ha mégis volán mögé ül és ismét elkapják, akkor automatikusan életbe lép a tíz hónapos szabadságvesztés. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések