Michelle Obama váltaná az elfáradt Joe Bident


Amerikai sajtóinformációk szerint Michelle Obama átvenné Joe Biden helyét az elnöki székben.

A New York Post egyik szerzője "hiteles", ám meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be egy véleménycikkében, hogy az egykori First Lady visszatérne a Fehér Házba, ráadásul ezúttal elnökként. Az újságíró szerint Michelle a férje, Barack Obama volt amerikai elnök támogatására is számíthat, emellett pedig már a lehetséges adományozókat is megkörnyékezte.

Az amerikai lap felvázolta azt a forgatókönyvet is, hogy Biden helyett hogyan lehet Obama a demokraták elnökjelöltje. Mint írták,

a terv az lehet, hogy Joe Biden májusban fogja bejelenteni, mégsem indul el újra az elnöki székért.

Ezt követően pedig az augusztusban megrendezésre kerülő demokratikus konvención Michelle Obama kaphatja meg a demokraták jelölését.

Az elmúlt években két sikerkönyvet is jegyző Michelle Obama egyébként néhány éve még arról beszélt, hogy nem akar politikus lenni, elnök pedig végképp nem.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés

Támogassa munkánkat!