Ki emlékszik már a koronavírusra, meg a maszkokra?
A héten tartja a svájci Davosban a Világgazdasági Fórum az éves csúcstalálkozóját, amelyen a világ számos politikai és gazdasági vezetője részt vesz.
Ősök szellemeit idézte meg, majd sorra ráköhögött az előadókra Davosban egy brazil női sámán
A
klíma- és természetvédelmi panelbeszélgetést követően a szervezők a
színpadra hívták Putanny Yawanawát, egy bennszülött "spirituális
vezetőt", aki rituális ima után végigment a beszélgetésben résztvevő
előadókon, és gyakorlatilag
mindegyikük homlokára ráköhögött egyet.
Az
ügy óriási port kavart a közösségi médiában, még maga Elon Musk is
reagált rá. "Nem tudtam, hogy Elizabeth Warren is megjelenik az
eseményen!" - írta.
A techmogul egyébként a WEF vezetőjére is
erős megjegyzéseket tett, kijelentve: "Az igazi probléma az, hogy Klaus
Schwab a világ császára akar lenni. Mindenképpen úgy öltözködik! Azok a
politikai döntések, melyek ebből a találkozóból születnek, nem festenek
izgalmas jövőt."
Wow, I didn’t know Elizabeth Warren was at Davos
— Elon Musk (@elonmusk) January 18, 2024
pic.twitter.com/q9FwDDx3Z8
0 Megjegyzések