Egy felnőtt vádlott, F. K. és fiatalkorú társa ügyében kifosztás bűntette miatt tart tárgyalást január 17-én a Gyöngyösi Járásbíróság. Az úgynevezett „táskázás” az amire – a járási ügyészség szerint egy napon két alkalommal is – vetemedtek a terheltek.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott és a fiatalkorú másodrendű terhelt 2021 nyarán előzetesen megegyeztek abban, hogy pénzszerzés céljából, időskorú női sértettek sérelmére követnek el bűncselekményt, vagyis „táskáznak”. Első alkalommal egy júliusi délelőttön a városi buszpályaudvar közelében kifigyelték az idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére és elhárítására korlátozottan képes sértettet és elkezdték őt követni.
Amikor utolérték az idős asszonyt F. K. egy hirtelen mozdulattal a válláról a táskáját lehúzta, miközben a fiatalkorú figyelt. A zsákmánnyal a helyszínről mindketten elszaladtak. De ennyivel nem érték be: a vádlottak, még ugyanezen a napon – az első bűncselekményüket követően – meglátták a gyalogosan közlekedő, és a piros lámpánál várakozó, idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére és elhárítására korlátozottan képes sértettet.
Most a fiatalkorú volt az, aki a tettek mezejére lépett. Odalépett a sértetthez, és a kezében tartott füles műbőrtáskát egy hirtelen mozdulattal kihúzta, majd azzal a helyszínről elszaladt, miközben az elsőrendű terhelt volt a figyelő.
A lopás és rablás közötti "átmenet" a kifosztás
A kifosztás bűntette annyiban sajátos bűncselekmény, hogy egyidejűleg védi a tulajdonjogot, másrészt a személy cselekvési szabadságát is. A kifosztás jellegzetessége, hogy a lopás és a rablás között elhelyezkedve súlyosabb bűncselekmény a lopásnál, de nem éri el a rablás tárgyi súlyát.
A kifosztás büntetési tétele alapesetben 1-5 évig terjedő szabadságvesztés. A büntetés 2-8 évig terjedő szabadságvesztés, ha a kifosztást: jelentős értékre, (5 millió forint felett); csoportosan, (legalább 3 személy); bűnszövetségben – „bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követi el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet – követik el.
0 Megjegyzések