A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ha már ellopni nem tudta, legalább jól megrongálta a Debrecenben parkoló autókat


A férfi először kerekeket akart lopni, de félúton meggondolta magát. Egy kisgyerekes családot is bajba sodort.


Vádat emeltek a férfi ellen, aki három autót próbált meg elvinni egy este alatt Debrecenben, közölte a hajdú-bihari főügyészség.

A vádirat szerint az elkövető 2022. március 20-án este egy szomszédos vármegyében lévő lakóhelyéről saját autójával, abban ismerősével és annak kutyájával érkezett Debrecenbe. A belváros közelében leparkoltak, és sétáltatni kezdték a nő kutyáját. Egy idő után a nő a háziállatával együtt visszaült az autóba. A férfi a járműből magához vett néhány szerszámot, hogy a közelben parkoló autókról ellopja a kerekeket és felniket – írja az ügyészség.

A vádlott hajnali négy óra körül odament az utcán parkoló egyik járműhöz, és két kerekét elkezdte kicsavarozni. Miután tíz csavart eltávolított, meggondolta magát, és elment, de a csavarokat magával vitte.

Aznap délelőtt a tulajdonos felesége a kisgyermekükkel együtt beült az autóba, de amint az mozgásba lendült, a jobb oldali kerekei leestek a tengelyről, a jármű karosszériája pedig az aszfaltra esett. Az autóban utazók nem sérültek meg, de a vádlott a cselekményével veszélyeztette az utasok testi épségét.

A férfi a lopási kísérlet után haza akart menni, de nem találta a leparkolt autóját, ezért elhatározta, hogy feltör egy járművet, és azzal megy haza. Az elkövető három autót is megpróbált elvinni, amelyekben az ablakok betörésével és az ajtó kifeszítésével próbált bejutni. A járműveket nem tudta elvinni, de azokat több helyen is megrongálta.

A debreceni rendőrök a férfit lakossági bejelentés alapján elfogták és őrizetbe vették.

A nyomozás során megállapították, hogy a vádlott összesen 470 ezer forint rongálási kárt okozott az autók tulajdonosainak, ami nem térült meg, a sértettek kérték káruk megfizetését.

A Debreceni Járási Ügyészség a szabadlábon védekező, tettét beismerő férfit 3 rendbeli jármű önkényes elvétele bűntettének kísérletével és rongálás vétségével, emellett lopás vétségének kísérletével és közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolja. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és kötelezze a sértettek kárának megtérítésére, továbbá az elkövetéshez használt eszközöket kobozza el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések