Tegyünk fel néhány alapvető kérdést, mielőtt rátérünk a lényegre.
Közszereplő-e a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár, a Magyar Honvédség századosa?
Nem, nem közszereplő.
Van-e a miniszterelnök fiának bármilyen ráhatása a magyarországi politikára?
Nem, nincs neki.
Szokás-e nyilvánosan tárgyalni egy ország katonai lépéseit, különösen, ha azok kifejezetten veszélyesek lehetnek?
Nem, nem szokás.
Veszélyes, avagy veszélyes lehet-e a csádi misszió?
Igen, az vagy azzá válhat.
A nyilvánosságra tartozik-e, hogy egy ilyen katonai misszióban kik vesznek részt?
Nem, ez semmilyen körülmények között sem tartozik a nyilvánosságra.
Jelenthet-e
akár nemzetbiztonsági kockázatot, ha a miniszterelnök fia egy veszélyes
vagy veszélyessé válható katonai misszió tagja?
Igen, ez nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet.
Van-e
ma a világban olyan terrorista, iszlamista szervezet, vagy más, egyéb
hatalom, ország, amelyiknek érdekében állhat, hogy a miniszterelnök fiát
elrabolja, s így zsarolja a magyar miniszterelnököt, például migrációs
vagy háborús ügyekben?
Igen, sajnos ma a világban van ilyen szervezet és/vagy ország.
Előfordulhat-e,
hogy a Magyar Honvédség egyik századosa pusztán azért kerül(het)
valakik célkeresztjébe, csak azért akarhatják például megölni, mert
történetesen a magyar miniszterelnök fia?
Igen, ma sajnos létezhetnek ilyen szervezetek, országok, titkosszolgálatok vagy akár csak magányos elmeháborodottak.
Nos, ezek voltak a felteendő kérdések.
Természetesen
ezeket a kérdéseket nem kellene feltenni, amennyiben a becsület, a
tisztesség, a felelősségérzet, a puszta emberi jóérzés minimumával
rendelkező emberekkel és/vagy újságírókkal állnánk szemben.
De esetünkben ilyenek nincsenek sehol.
És akkor lássuk miről és kikről van szó.
Az
elmúlt hetekben elöntötte az internetet a legújabb kori magyar história
legundorítóbb, legocsmányabb szennye, most tényleg a szó szoros
értelmében kiöntött a reterát, és ezek az alakok boldogan lubickoltak
benne. Történt ugyanis, hogy ezerszám osztották meg és kommentálták azt a
ki tudja ki/kik által útjára bocsájtott „hírt”, miszerint Orbán Gáspár,
a magyar miniszterelnök fia meghalt, csak „titkolják”. S aztán ezt a
„hírt” látták el a megfelelő és ezek lelkéből felfakadó kommentárokkal, s
küldözgették tovább mindenkinek ezek a... ezek a... ezek a nem tudom
micsodák. Csak én több tucat ilyen feleslegesen létező fehérjehalmazt
tiltottam le, s nem tudtam másra gondolni, mint arra, vajon milyen érzés
lehet szülőként ilyesmiket olvasni a gyermekedről.
Igen. Erre, azt hiszem, nincsenek szavak.
Miképpen
azokra sincsenek, akik ezt útjára indították, s azokra sem, akik aztán
hetekig ezen élvezkedtek, akik terjesztették, kommentálták, akik
tapsikoltak hozzá.
Még belegondolni is rémisztő, kicsodák-micsodák után fogja meg az ember a kilincset.
S
miután nem maradt abba ez az iszonyat, az illetékes miniszter közölte a
nyilvánossággal, hogy a miniszterelnök fia köszöni, jól van, parancsot
teljesít, és a csádi misszió előkészítésében vesz részt.
Hinné az ember, ezzel vége a szennynek.
Naivitás.
Mert
azonnal megérkezett a „független-objektív” sajtó, és rárepült a témára.
Kezdte a Direkt36 – ki más kezdte volna, mint ez a feltehetőleg
különböző idegen titkosszolgálatokhoz bekötött, hazaáruló pöcegödör –,
és tapicskolva, könyékig turkálva a semmiben megírták, hogy ők már
napokkal ezelőtt „azonosították” a „bujkáló” Orbán Gáspárt, aki maszkban
ment végig Csádban a folyosón.
És ezután átszakadt a gát, hiszen
csak erre vártak. S ahogy ez ilyenkor lenni szokott, jött az összes
többi, lelketlen, nyomorult gazemberekből álló „szerkesztőség”, kidugták
vigyorgó pofájukat a pöcéből, és azóta habosítják, dagasztják a semmit.
24.hu, 444, HVG, hang.hu stb. – egymásra licitálva ordítanak a
miniszterelnök „rejtőzködő” fiáról. És a sor végén feltűnik a
DK-közvetlen, Nyugati Fény című bűzlő szardarab, és felteszi az i-re a
pontot, imigyen:
Hatalmasra duzzadt a botrány: Egyre súlyosabb részletek érkeznek Orbán Gáspár csádi küldetéséről
Hát persze...
Tehát
legyen világos: heteken át arról értekeznek a legsötétebb,
legocsmányabb sarkaiban az internetnek, hogy a miniszterelnök fia
halott, csak titokban tartják a halálát. Majd, amikor cáfolat érkezik,
akkor immár a „hivatalos” ellenzéki „sajtóban” elindul a csámcsogás
arról, hogy a miniszterelnök fia „bujkál”.
Ezekkel élünk egy
országban. Ami nekünk a hazánk, ezeknek a nyomorult, feleslegesen létező
gazembereknek pedig az ideiglenes tartózkodási helyük.
Ezt ne
felejtsék el soha, ez mindig jusson eszükbe, ha döntési helyzetben
vannak. És forgassák haszonnal Mályusz Elemér Vörös Emigráció című
kötetét. Ugyanis ezekről szól. Ezek itt élnek, velünk, azóta is...
(Magyar Nemzet)
0 Megjegyzések