Csütörtöktől folytatják a lengyel gazdálkodók az Ukrajnával szomszédos medykai határátkelő blokádját, közölte a PAP állami hírügynökség.
A lengyel gazdák december 24-én hagyták abba a tiltakozást, amelynek célja a kukorica állami támogatásának biztosítása és az adóemelések megakadályozása. Ezzel párhuzamosan a lengyel kamionsofőrök november óta blokkolják az ukrajnai határátkelőket.
A kamionosok és
gazdálkodók azért tiltakoznak, mert veszteségesek érik őket, amiért az
Európai Unió lehetővé tette, az ukrán áruk könnyebb bejutását, amelyek
jóval olcsóbbak, mint más áruk. A tiltakozók november 6-án lezárták a
Dorhusk-Jagodin, a Korczowa-Krakovec és a Hrebenne-Rava-Ruska
határátkelőket is. A tiltakozók azt követelik, hogy az Európai Unió
vezesse be újra a blokkba belépő ukrán kamionosok és az Ukrajnába belépő
uniós kamionosok engedélyezési rendszerét, a humanitárius
segítségnyújtás és a katonai felszerelések kivételével.
A
tiltakozásának vezetője, Roman Kondrow azt mondta, hogy bár Czeslaw
Siekierski mezőgazdasági miniszter levélben értesítette a gazdákat, hogy
teljesítik követeléseiket, a miniszterelnök nem írt alá semmilyen erről
szóló nyilatkozatot. Ezért folytatják a tiltakozást.
Donald Tusk
új lengyel miniszterelnök megkérte a kamionosokat és gazdálkodókat,
hogy a blokádot ne használják érdekérvényesítésre, és egyben ígéretet
tett, hogy minden elkövetnek, hogy megvédjék az érdekeiket.
„A blokád a bombázások és Oroszország egyre hevesebb támadásai közepette nem könnyíti meg a dolgunkat. De még keményebben fogok harcolni a kamionosok érdekeiért, ha vége lesz a blokádnak” - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón
0 Megjegyzések