„Kedves Domokos Elvtárs!
Kötelességünknek
tartjuk közölni a megye kommunistáinak, dolgozóinak hangulatát –
Brusznyai és társai ellenforradalmi csoportja bűnügyének tárgyalásán – a
Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa által hozott ítélettel
kapcsolatban. Másrészt a f. év október 19-én megtartott megyei
kommunista aktíva meg is bízta a Párt Végrehajtó Bizottságát, hogy
közölje véleményét illetékes szervekkel, mely szerint nem ért egyet a
Népbírósági Tanács ítéletével, enyhének tartja azt (10 évi, 5 évi és ez
alatti ítélet).”(Részlet a Brusznyai-perben a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez címzett 1957. november 2-i levélből)
1958.
január 9-én végezték ki Brusznyai Árpád klasszika-filológust,
középiskolai tanárt, aki a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács
vezetőjeként vett részt az 1956. október 23-a utáni eseményekben, és az
MSZMP megyei első titkárának, Pap János későbbi belügyminiszternek a
közbeavatkozása nyomán került hóhérkézre.
Brusznyai 1924-ben, a
Szentes közelében fekvő Derekegyházon látta meg a napvilágot egy csendőr
gyermekeként. Kiemelkedő szellemi képességeit már a gimnáziumi évek
alatt megcsillogtatta, ráadásul fiatalon a sportban is jeleskedett,
csonttuberkulózisa miatt azonban 18 éves korában kis híján teljesen
lebénult. A szörnyű betegség következményeitől élete végéig szenvedő
férfi később a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem
hallgatójaként folytatta tanulmányait, tagja lett az Eötvös
Collegiumnak, 1947-ben pedig – ösztöndíjasként – Bécsbe került.
Brusznyai 1949-ben szerezte meg görög–magyar–történelem szakos tanári
oklevelét; a kor szaktekintélyei őt tartották a klasszika-filológia
egyik nagy ígéretének, amit Homérosz eposzairól írt diplomamunkája és
több későbbi – az Antik Tanulmányokban publikált – dolgozata is igazolt.
A
fiatalember tanársegédként egy ideig Moravcsik Gyula mellett dolgozott,
a kommunista diktatúra kiépülése után azonban a pártvezetés derékba
törte karrierjét. Brusznyai kispolgári származása és édesapja
csendőrmúltja miatt eleve a „gyanúsak” közé tartozott, miután azonban
katolikus pap testvérét 1951-ben Kistarcsára internálták, végképp
persona non gratává vált az egyetem falai között. A férfi a váci papi
szemináriumban, majd – későbbi felesége, Honti Ilona hatására – a
veszprémi Lovassy László Gimnáziumban vállalt tanári állást, és 1953-ban
kötött házassága után az utóbbi városban telepedett le.
Brusznyai
Árpádot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom után három nappal
választották be a megalakuló Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi
Tanácsba, ahol november 1-jére elnöki pozícióba emelkedett. A szervezet
szellemi vezetőjeként, majd tényleges irányítójaként Brusznyai
elévülhetetlen érdemeket szerzett a rend és a közbiztonság
fenntartásában; a forradalom napjaiban gyakran személyes
közbeavatkozásával csillapította le a régi pártfunkcionáriusok és
ÁVH-sok ellen irányuló lincshangulatot, többeket pedig azáltal
igyekezett megóvni, hogy elrendelte őrizetbe vételüket.
Brusznyai
időközben zárolta, és a forradalmi bizottságnak utalta át a DISZ –
Dolgozók Ifjúsági Szövetsége – és az MDP vagyonát, rendeletet adott ki a
téeszesített birtokok egy részének visszaszolgáltatásáról, és
kiáltványban követelte a szovjet csapatok kivonását, illetőleg a szabad,
többpárti választások megtartását. Brusznyai Árpád november 2-án
Budapesten tárgyalásokat folytatott a Honvédelmi Minisztériumban, melyek
eredményeként a Veszprém megyei nemzetőrség fegyverekhez jutott, de
fontos kiemelni, hogy az elnök erélyes fellépésével ezután is megelőzte a
vérontást. Brusznyai a Vörös Hadsereg várható bevonulása előtt is
igyekezett megakadályozni a fegyveres összecsapást, Veszprém
megszállásakor azonban a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan decemberben
ugyan hazatérhetett, a megtorlást azonban nem kerülhette el.
Brusznyait
1957 áprilisában tartóztatták le, és egy koncepciós perben –
államellenes szervezkedés vezetésének vádjával – október 19-én
életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az eljárás során a Győri
Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa teljes mértékben figyelmen kívül
hagyta Brusznyai valós tevékenységét, a vérontás elkerüléséért tett
erőfeszítéseit, és egyes tanúvallomások, illetőleg hibás következtetések
segítségével „igazolta” a vádakat. A per légkörét kiválóan jellemzi,
hogy a tanár ügyvédje, Miklós Imre fellebbezésében a nyilvánvaló
bizonyítási szabálytalanságok dacára csupán enyhítést kért védencének,
törekvései azonban így is kudarcot vallottak.
Az ítélethirdetés
után két héttel, november 2-án az MSZMP Veszprém megyei első titkára,
Pap János levelet írt Domokos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének,
melyben – „a megye kommunistáinak és dolgozóinak hangulatára”
hivatkozva – a kiszabható legsúlyosabb büntetést kérte Brusznyai Árpád
fejére. E közbeavatkozás nyomán az ügy a Legfelsőbb Bíróság Katonai
Kollégiumának Különtanácsa elé került, ahol teljesült Pap János
kívánsága, ugyanis a bírák – 3:2 arányban – a kegyelmi felterjesztés
ellen szavaztak. Jóllehet, az eljárás során Moravcsik professzor és
Kodály Zoltán is igyekezett közbenjárni a klasszika-filológus érdekében,
erőfeszítéseik kudarcot vallottak: 1958. január 9-én Brusznyai Árpádot
felakasztották, akinek személyében egy kiváló férfi és egy ígéretes
pálya előtt álló tudós szállt sírba.
0 Megjegyzések