Nem ért egyet azzal, hogy a Fidesz csicskapártja lenne a Mi Hazánk, sőt szerinte a kormánypárt, de még Ungár Péter is a Mi Hazánktól lopja az ötleteit - mondta a Telexnek adott nagyinterjújában Toroczkai László, a párt első embere.
Hosszú interjút adott a Telexnek Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. “Mi iszonyúan távol vagyunk a Fidesztől. Amióta a parlamentbe kerültünk,
több száz alkalommal szavaztunk együtt a balliberális pártokkal.
Ez
nem téma. Ha egyszer együtt szavazunk a Fidesszel, Fidesz-bérencek
vagyunk. Hát nem mi vállaltuk fel a Fidesz programját, hanem a Fidesz
vállalja föl, vagy inkább úgy mondanám, hogy lopkodja el a mi
programpontjainkat” - így reagált Toroczkai arra a kérdésre, hogy úgy
tűnik, sok esetben együtt mozognak a Fidesszel. A Mi Hazánk vezetője
szerint nem csak a Fidesz, de az LMP-s Ungár Péter is a pártjuk
szlogenjeit lopta az utóbbi időben, “néha meglepődöm, mintha csak én
beszélnék a parlamentben”. Toroszkai szerint “az 1 százalékra zuhant LMP
kétségbeesetten próbál a Mi Hazánk hátán visszakapaszkodni a
politikába”, és szerinte úgy tűnik, egész sikeresen csinálja ezt.
Arra
a felvetésre, hogy a Fidesz rendkívüli ülést is összehívott a Mi Hazánk
választási javaslatai miatt, amik gyorsan átmentek a parlamenti
bizottságokon is, és kedden már szavaznak is róluk az Országgyűlésben,
Toroczkai azt mondta: hónapok óta beszédtéma volt politikai körökben,
hogy jönnek a választások, és mindenki számolgatott. “Mindenki látta,
hogy az a rendszer, amit 2014-ben a Fidesz egyoldalúan alakított ki a
fővárosban, az mindig a nagy pártoknak kedvez. Hol a Fidesznek, hol a
balliberális DK-nak, aki az alfahím az összefogásban. A Mi Hazánk
Mozgalomnak, és a főváros esetében például a Kétfarkú Kutya Pártnak
nyilván ez a választási rendszer nem kedvez. Más pártoknak is jobb lenne
az arányos és igazságos listás választási rendszer. Nyilvánvalóan a
DK-nak is kellemetlen az, hogy a 0,5 százalékos Párbeszéd sakkban tartja
őt a fővárosban” - mondta.
Toroczkai szerint
Budapesten Karácsony Gergely és a Párbeszéd az, aki “törpepártként, minoritásként uralja a magyarok fővárosát”, ez szerinte egy alapvető probléma.
“És
most éreztük, hogy van egy olyan hangulat a parlamenti folyosón, amiből
érezni lehet, hogy több párt örülne annak, ha a 2014 előtti listás,
arányos választási rendszer visszaállna. Persze nekünk politikailag az
sem óriási tragédia, ha az derül ki, hogy valójában a Fidesz
hatalomgyakorlási módszere, és a Karácsony Gergely által vezetett
balliberális tömb hatalomgyakorlási módszere ugyanolyan” - fogalmazott.
Kérdés,
mi lesz, ha a Fidesz nem támogatja másik ötletük, az országgyűlési
választások győzteskompenzációs szabályainak átírását. Arra a kérdésre,
hogy hajlandóak lennének-e ebben az esetben nemmel szavazni a saját
javaslatukra, azt felelte: “Hajlandóak vagyunk nemet mondani, csak
kicsit akkor ilyen balekokként jövünk ki ebből a történetből. Akkor úgy
tűnne, mintha tényleg hülyék lennénk, beadtunk egy javaslatot, aztán meg
sem szavazzuk. Úgyhogy én ezt egyelőre még nem tartom a
legvalószínűbbnek.”
Szerinte ha a Mi Hazánk nem szavazza meg,
akkor is átmegy, ha a Fidesz akarja. “De ettől függetlenül ennek fontos
politikai hozadékai is vannak. Nekünk politikai haszon az is, ha
megmutatjuk, milyen a Fidesz és milyen Karácsony Gergely meg a baloldal.
Mi meg nem ilyenek vagyunk, Novák Előd is többször elmondta a
parlamenti felszólalásaiban, hogy azért gondolkodjanak el mindannyian
azon, hogy hova jutott a magyar politika. Hogy Novák Előd meg Toroczkai
László a demokrácia őrei.
Ez van. Demokratábbak vagyunk náluk. A Fidesznél is, meg a DK-nál is, meg Karácsonynál is.”Toroczkai szerint gyakorlatilag augusztus vége óta a Mi Hazánk tematizálja közbeszédet.
“Nem
tudom, emlékszik-e rá, hogy még L.L. Juniorral is kellett vitatkoznom
szeptemberben. Aztán bement Dúró Dóra a Nemzeti Múzeumba egy kiállítást
megnézni, akkor egy hónapig az L. Simon-ügy volt a tematizálás. Most meg
egy hónapja ezzel foglalkozik mindenki. Mindenkinek hozzánk kell
igazodnia” - utalt a sikereikre.
Az interjúban beszélt arról is,
hogy nem tudta meggyőzni az egykori jobbikos EP-képviselőt, Morvai
Krisztinát, hogy legyen a Mi Hazánk listavezetője az EP-választáson. Így
aztán valószínűleg ő maga lesz az első helyen, bár nem akar kimenni
Brüsszelbe.
Arra a kérdésre, hogy mit szól Vona Gábor volt
jobbikos vezér pártalapításáról, Toroczkai azt mondta, abból a
szempontból nem bánja, hogy legalább most akkor végre egyszer versenyben
lesznek.
“Igazából mi sosem voltunk versenyben. 2010 előtt én engedtem át neki a terepet, volt egy olyan egyezség közöttünk, hogy nem én alakítok pártot és megyek a parlamentbe, hanem én segítem be őket az utcáról. 2008 előtt azért nekem nagyobb hatásom volt arra a közegre, akik végül bevitték a Jobbikot a Parlamentbe. Aztán 2010 után kétségtelenül már Vona fújta a passzátszelet ugyanebben a táborban. Majd 2016-ban ő kért fel engem, hogy térjek vissza az országos politikába, 2018-ben meg már egyike volt annak a csapatnak, amelyik kitalálta azt a rágalmat, narratívát, hogy mi a Fidesz testvérpártja vagyunk. De igazából mi soha nem fociztunk egy pályán, egymás mellett más dimenziókban voltunk.”
0 Megjegyzések