Az ellenzéki, magyarellenes megnyilvánulásairól is ismert Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megerősödésével magyarázzák romániai elemzők a megkérdezettek látványosan megemelkedett szavazói hajlandóságát a júniusban esedékes európai parlamenti (EP) választásokon. Az Eurobarométer felmérése szerint annak ellenére nőtt meg az érdeklődés az uniós megmérettetés iránt, hogy a válaszadók nagyja nem érzi Brüsszel hatását a mindennapjaira – írja a Magyar Nemzet.
A lap felidézi: az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest Romániában több mint húsz százalékkal nőtt azoknak a száma, akik valószínűsítik részvételüket a jövő évi EP- választásokon.
A friss adatok szerint a 2018-as 53
százalék helyett most 76 százalékos a voksolási kedv, ami kiemelkedően
magas, jóval meghaladja az uniós átlagot. Román elemzők egyelőre
kétkedve tekintenek a most megjósolt magas részvételi arányra,
ugyanakkor többen az AUR népszerűségét látják a számok mögött. A
bukaresti sajtóban olyan elemzői vélemények is vannak, melyek szerint az
úzvölgyi katonatemetőben rendezett randalírozás egy főszereplőjeként is
ismert George Simion vezette AUR-nak a győzelemre is esélye van az
EP-megmérettetésen.
Dan Tapalaga, a G4Media portál publicistája
szerint a román szélsőségességet az európaival ellentétben a politikai
rendszer segített terjeszteni a társadalomban.
Senki sem küzd valójában az AUR ellen, inkább a növekedésüket segítik elő, ahelyett, hogy a médiában, illetve politikailag elszigetelnék. Ez a felelőtlen játék hatalmas kockázattal jár
– írta az újságíró, aki úgy látja, a Simion-féle párt idővel kicsúszhat az ellenőrzés alól, ahogy más olyan szereplőkkel is történt, akiket rendszer hozott létre. Mint fogalmazott, majdnem mindegyik ilyen kreálmány végül a mozgatói ellen fordult.
0 Megjegyzések