Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Orbán: Mi nem vagyunk nagyhatalom, mégis igényt tartunk az önálló külpolitikára, és ezt mások is fogadják el!


A miniszterelnök elárulta, hogy mi a magyar soft power lényege.

Konferenciával ünnepelték a Magyar Külügyi Intézet megalapításának 50. évfordulóját. A rendezvényen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is – számolt be róla az Origó. 

A kormányfő bejelentette, hogy az Intézet a jövőben a Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül a politikai igazgató segítségével a miniszterelnök munkáját segíti.

„Mindez a régi világ helyreállítása. Amikor Magyarország szuverén és önálló külpolitikát folytatott, akkor a külügyek vezetése mindig miniszterelnök központú volt” – fogalmazott. 

A miniszterelnök szerint a hagyományokhoz való visszatérés értelmes reflex. Hozzátette, Magyarországot a történelem arra ítélte, hogy ambíciózusabb célt tűzzön ki maga elé, mint ami méretéből vagy gazdasági erejéből következne.

Az ilyen országok nem engedhetik meg maguknak, hogy lemondjanak a külkapcsolatokban rejlő dinamikus erőről – mondta. 

Mi nem vagyunk nagyhatalom, mégis igényt tartunk az önálló külpolitikára, és ezt mások is fogadják el!”

– fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint azon országoknak, amelyek nem rendelkeznek jelentős erővel, radikálisnak kell lenniük, vízióval kell rendelkezniük.

A kormányfő szerint a magyar soft power lényege, hogy a nyílt és egyenes beszéd miatt képesek vagyunk szövetségeket kötni a különféle ügyek mentén. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy évszázados távlatban sem volt olyan aktív a magyar külpolitika, mint napjainkban, amit

intenzív nyugati kapcsolatok, dübörgő keleti és déli nyitás, és nem pedig elszigeteltség jellemez. 

A miniszterelnök leszögezte: a magyar külpolitika nemzeti érdek alapú. Ez a külpolitika egyesíti magában az érték és az érdek alapú külpolitika legjobb részeit – fejtette ki. Hozzátette,

a nemzeti érdek alapú külpolitika sohasem lehet dogmatikus.

Minden helyzetben fel kell ismernie, hogy mi a nemzeti érdek. A nemzeti érdek alapú külpolitika folyamatos alkalmazkodást vár el az azt alkalmazóktól. A külügyi intézetnek e külpolitika intellektuális alapjainak a kialakításában kell segítenie – tette hozzá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések