A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Egy alvilági nehézfiúval verethette össze ellenségét a százmilliós számlagyárba belebukó jogász


A rettegett „kötözős” rablóbanda egyik tagjával verethette meg felesége volt párját a több száz milliós számlagyárral összefüggésbe hozott exügyvéd, Vig Mór – értesült a Magyar Nemzet. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét, illetve a verőembereket az ügyben korábban gyanúsítottként is kihallgatták.

Többek között egy, az éjszakában jól ismert nehézfiút bízott meg a korábbi gyanú szerint a több száz milliós számlagyárba belebukó Vig Mór, hogy verje össze felesége volt párját – értesült a Magyar Nemzet.

Vig Mór egyébként nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Dávid testvére, akiről tudható, hogy a Soros-hálózat fontos láncszeme és a jogvédő szervezet élén évek óta elöl jár Magyarország lejáratásában. 

Hajszálon múlott a tragédia

Rátérve a támadásra: ahogy arról korábban beszámoltunk, évekkel ezelőtt Vig Mórral kapcsolatban az is felvetődött, hogy egy elmérgesedett családi vita után verőlegényeket küldött felesége volt kedvesére. 

A két elkövetőt megtalálták a rendőrök, és mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Viget mint a bűncselekmény megbízóját ugyancsak azonosították, és felbujtás gyanújával őt is kihallgatták a nyomozók. Az eljárást végül mégis megszüntették, mert a hatóság szerint kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani, hogy az érintetteknek köze lenne a bűncselekményhez.

A megtámadott férfi azonban ebbe nem törődött bele, és pótmagánvádat terjesztett elő, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság befogadott. 

A lap úgy tudja, csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a férfi a verés következtében nem szenvedett maradandó sérüléseket. Ez már csak azért is igaz, mert a Magyar Nemzet információi szerint az egyik támadó az alvilág jól ismert alakja volt, akit pár éve a „kötözős” rablóbanda tagjaként fogott el a rendőrség. 

Tízmilliós zsákmány, drog, kettős gyilkosság

A 2010-ben kezdődött és hét éven át tartó „kötözős” rablássorozat országszerte több települést érintett, fővárosi, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, valamint Baranya vármegyében hasonló módszerrel elkövetett bűnesetek borzolták a kedélyeket. A rendőrök megállapították, hogy a vizsgált bűncselekmények helyszínén 3-4 fős, rendkívül agresszív elkövetői csoport garázdálkodott, bejutásukat a házba tapasztalt betörő segítette, megkötözött áldozataikat pedig fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették értékeik, több tíz millió forint, illetve ékszereik átadására, menekülés előtt pedig nyomaikat alkoholt vagy vegyszereket szétlocsolva igyekeztek elfedni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések