A most elfogadott „szuverenitásvédelmi” törvény betűje szerint ugyan nem a médiacégek működését szabályozza, mégis alkalmas arra, hogy súlyosan korlátozza a sajtószabadságot, megnehezítse, akár ellehetetlenítse a független szerkesztőségek, újságírók, médiacégek munkáját.
Az úgynevezett
„Szuverenitásvédelmi Hivatal” önkényesen kijelölt ügyeket vizsgáló,
korlátlan hatáskörű, minden kontroll nélkül működő szerv lesz. A hivatal
látszólag jogszerűen, valójában teljes önkénnyel tarthatja sakkban és
hurcolhatja meg a megtámadott személyeket és szervezeteket. Ehhez még
szankciókra sincs szüksége, mivel a korlátok és jogi garanciák nélküli
vizsgálatok okozta károk önmagukban elegendők lehetnek a megcélzottak
tönkretételére.
A törvény világossá teszi: ma Magyarországon a
hatalom gyakorlói számára mindenki gyanús, aki részt vesz a demokratikus
vitákban, vagy akár csak a közvélemény tájékoztatásában. A független
média közérdekű információkat megszerző és közlő műhelyeit visszatérően
azzal vádolják, hogy „külföldi érdekeket” szolgálnak. Ez tudatos
hazugság, amivel nemcsak a demokrácia szempontjából létfontosságú munkát
végző szerkesztőségeket támadják, hanem azokat a magyarokat is, aki az
ilyen szerkesztőségek tartalmait nézik, hallgatják és olvassák,
működésüket anyagilag is támogatják. A független szerkesztőségek
működése, ide értve az anyagi hátteret is, nyilvános, átlátható.
Nincsenek eltitkolt pénzek, támogatások.
A minden adatot
begyűjtő, bárkit kikérdező, akárki ellen bevethető „Szuverenitásvédelmi
Hivatal” létrehozása ellentétes a legelemibb jogállami normákkal, a
Magyarország által is elfogadott emberi jogi és demokratikus
alapelvekkel, valamint a józan ésszel is. Mi, a független média
szerkesztőségei, működésünk elvein és gyakorlatán viszont nem fogunk
változtatni miatta: továbbra is átláthatóan, számon kérhetően, szakmánk
szabályait betartva dolgozunk azon, hogy a magyar emberek megtudhassák,
mi és miért történik az országban. Ez hazafias kötelességünk, és
semmilyen hivatal nem fog eltántorítani tőle.
Miért jogállamellenes a létrehozott hivatal?
- A hivatal saját, indoklás nélküli döntése alapján bármely személy vagy szervezet ellen vizsgálatot indíthat.
- A törvény szándékosan homályos fogalmakat használó szövege alapján ilyen vizsgálat bárki ellen indulhat, aki a legszélesebb értelemben vett közéletben bármilyen aktivitást kifejt.
- A vizsgált szervezetek és személyek – köztük a szervezetek minden munkatársa, munkakörtől függetlenül – kötelesek minden információt a hivatal rendelkezésére bocsátani.
- Ugyanez vonatkozik bárki másra is, aki ugyan nem a vizsgálat alanya, de a hivatal szerint köze lehet az ügyhöz.
- A hivatal bármely állami vagy más szervtől is korlátlanul bekérhet információkat bárkire és bármire vonatkozóan.
-A hivatal eljárásával szemben a törvény kizárja a jogorvoslatot, kívül esik minden jogorvoslati fórum – így a bíróságok – hatáskörén. A vizsgált személyeknek és szervezeteknek nincs hova fordulniuk, ha a hivatal megsérti a jogaikat, a vizsgálatot indokolatlannak, lefolytatását rosszhiszeműnek, eredményét megalapozatlannak tartják.
Egységes
álláspontunk szerint „A nemzeti szuverenitás védelméről” címet viselő
törvény nem részleteiben korrigálandó, hanem alapjaiban elvetendő. Nem
szolgálja a társadalom információs biztonságát, éppen ellenkezőleg: a
szabad médiát és általában a demokratikus vitákat fenyegeti, célja ezek
ellehetetlenítése.
Bodoky Tamás, atlatszo.hu
Bojtár B. Endre, Magyar Narancs
György Zsombor, Magyar Hang
Gulyás Márton, Partizán
Német Tamás, Telex
Pethő András, Direkt36
Uj Péter, 444
Vajda Gábor, Qubit
A Válasz Online szerkesztősége
Zöldi Blanka, Lakmusz
0 Megjegyzések