Több tízezer ember tüntetett Spanyolország szerte vasárnap Pedro Sánchez megbízott miniszterelnök ellen, aki azt tervezi, hogy amnesztiát ad a katalán szeparatistáknak azért cserébe, hogy támogassák őt a következő ciklusban, írja a Reuters.
A Pedro Sánchez vezette Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) csütörtökön megállapodott a szeparatista Együtt Katalóniáért párttal, megnyitva az utat az új spanyol kormány megalakítása előtt. Sánchez megválasztásához szükség van a törvényhozás baszk és katalán nacionalista pártjainak, a Katalán Köztársasági Baloldal és az Együtt Katalóniáért támogatására is, amiért cserébe amnesztiát kapnának a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazásért elítélt politikusok.
A döntés országszerte megmozdulásokat váltott ki, a konzervatívok pedig azzal vádolták Sánchezt, hogy a saját politikai céljai érdekében veszélybe sodorja a jogállamiságot.
„Nem fogunk csendben maradni, amíg nem lesznek új választások” - mondta Alberto Nunez Feijoo, a Néppárt (PP) vezetője a madridi Puerta del Sol téren összegyűlt éljenző tömegnek.
A hatóságok szerint csak Madridban 80 ezer ember gyűlt össze, sokan érkeztek EU-s zászlóval vagy olyan transzparensekkel, amelyekre azt írták: „tiszteld az alkotmányt”.
Barcelonában a rendőrség adatai szerint körülbelül 6000 ember tüntetett, míg Granadában 30 ezer, Seville városában pedig 50 ezer. Szintén megmozdulások voltak Malagában, Palmában és Valenciában.
0 Megjegyzések