A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Tisztítja a bőrt és gyulladáscsökkentőként is működik – fokhagyma


A fokhagyma számos előnnyel rendelkezik az egészségünkre nézve. Gyógyító tulajdonságait a benne található kénvegyületeknek köszönheti. A fokhagymát sokan úgy ismerik, mint a szív- és érrendszer védelmezőjét, azonban ez a gyógynövény sokkal többet is tud ennél. Mutatunk is néhány olyan tulajdonságát, amelyről eddig talán még nem hallott.


A fokhagymának kulcsszerepe van az immunitás növelésében. Egy kutatásba 55 és 70 év közötti embereket vontak be. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy azoknál az alanyoknál, akik rendszeresen, azaz napi szinten fogyasztottak zöldséget, gyümölcsöt és fokhagymát, mintegy negyven százalékkal kisebb eséllyel diagnosztizáltak vastagbéldaganatot. Ez annak is volt köszönhető, hogy fokozódott az immunitásuk, így az immunrendszer sokkal jobban tudott védekezni a rákos sejtek elszaporodása, elburjánzása ellen.

A kutatások azt is mutatják, hogy mind a fokhagyma, mind a fokhagymaolaj erős gyulladáscsökkentőként is működik. Amennyiben sokat fájnak az izmaink és az ízületeink, de fokhagymaolajjal kenegetjük a fájdalmas testrészeinket, akkor azt tapasztalhatjuk egy idő után, hogy a fájdalom megszűnik. Ez annak köszönhető, hogy a fokhagymaolaj csökkenti azt a gyulladást, amely voltaképpen a fájdalmat okozza. A fokhagymaolajat belsőleg is lehetséges fogyasztani, ily módon a porckárosodás esélyét csökkenti, ami szinte minden esetben kialakul azoknál a személyeknél, akik ízületi gyulladásban szenvednek.

A kutatási eredmények azt is mutatják, hogy a fokhagyma pozitív hatással van az artériákra és a vérnyomásra. A fokhagymában ugyanis olyan hatóanyagok találhatók, amelyek kitágítják az ereket, és ezzel a hatással képes nagyon hatékonyan szabályozni a vérnyomást.

A fokhagyma antibakteriális és antioxidáns hatásai, tulajdonságai segítenek a bőr megtisztításában is, hiszen el tudják pusztítani azokat a baktériumokat, amelyek a pattanások kialakulásáért felelősek.

A szalmonella és az E. coli baktériumok leggyakrabban valamilyen ételmérgezés következtében szaporodnak el a szervezetben. A fokhagyma antibakteriális tulajdonságai révén nagyon hatékonyan képes elbánni ezekkel a baktériumokkal is.

Gombaellenes hatásai is kiemelkedők, így a lábgombásodás esetén is nagyon hatékony. Mossa meg a lábát, majd törölje szárazra. Ezt követően egy vattapamacsra cseppentsen fokhagymaolajat és ezzel kenegesse a fertőzött bőrfelületet. A gombásodás a rendszeres kezelés hatására hamarosan meg fog szűnni.

A fokhagyma segíthet a pattanások megszüntetésében. A fokhagyma ugyanis olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek elpusztítják a pattanásokat okozó baktériumokat, és a bőrt is megtisztítják a szennyeződésektől. Arcmaszkot is készíthetünk fokhagymából és paradicsomból. A paradicsom karotinoidokat tartalmaz, amelyek szintén antioxidáns hatással rendelkeznek. A likopintartalma eredményes a rák elleni küzdelemben, illetve a paradicsomban található béta-karotin aktiválja az A-vitamint a szervezetben. A paradicsomfogyasztás csökkenti a bőrpírt és segíthet kivédeni a káros hatású UV-sugárzást is. A legjobb, ha fokhagymaolajat használunk, de még ez is okozhat bőrirritációt, így előtte mindenképpen végezzünk egy bőrpróbát. Pépesítsünk paradicsomot, tegyünk egy keveset fokhagymaolajba, majd ezt helyezzük fel maszkként az arcunkra. Hagyjuk rajta 10 percig, majd bő vízzel mossuk azt le.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések