Fiatal, kezdő színésznőként találkozott a Sony Pictures egyik vezetőjével Szexuálisan
zaklatta Sharon Stone-t a Sony Pictures vezetője, amikor a színésznő a
nyolcvanas években először Los Angelesbe költözött. A filmsztár erről
egy podscastben beszélt – számolt be az RTL.
Kelly Ripa Let's
Talk Off Camera című podcastjében Stone elmesélte, hogy amikor bement az
irodájába, a meg nem nevezett férfi dicsérni kezdte, közölte vele, hogy
„olyan okos és gyönyörű – és a haja is”, majd egyszer csak odalépett
hozzá, és közölte, hogy „de először is”, majd elővette a péniszét, és a
fiatal Stone arca elé rakta – írták.
„Nagyon fiatal voltam, és azt tettem, amit általában szoktam, amikor félősen ideges leszek – elnevettem magam.”
Elmondása
szerint ezután egyszerre sírt és nevetett, hisztériás roham tört rá.
Ekkor a vezető visszakozott, majd az asztala mögött lévő ajtón keresztül
elhagyta az irodát, a színésznőt pedig a titkárnő kísérte ki az
irodából. Stone szerint akkor ezt a történetet semmiképp sem mesélhette
volna el, mert akkor „a Sony soha többet nem foglalkoztatott volna”.
Sharon
Stone nem említette az érintett vezető nevét. A The Wrap című lap ezzel
kapcsolatban megemlítette, hogy a stúdiót 1987-ben alapította Peter
Guber és Jon Peters, akik közösen vezették a céget, és az utóbbit egy
esküdtszék 3,3 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte,
miután egyik volt asszisztense szexuális zaklatással vádolta meg – írja a
lap.
0 Megjegyzések