A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Rágyújtották a házat a Hamász terroristái a magyar lányra - megrázó vallomás


Egy magyar-izraeli nőt és a 18 éves szintén magyar-izraeli unokahúgát és annak édesanyját a Hamász terroristái rabolták el október 7-én a Beeri kibucból.


A nagynéni egy interjúban elmondta, hogy először az anyukával tartotta a kapcsolatot a Hamász támadásának idején, ő mondta neki telefonban, hogy terroristákkal van tele a kibuc, ahol laknak.

Abban a pillanatban amikor megszakadt a hívás, Osnat a 18 éves unokahúgának, Nogának üzent, aki azt írta, betörtek hozzájuk a fegyveresek, ő pedig az ágy alá bújt el.

Még mindig itt vannak, felgyújtják a házat!

- üzente a lány nagynénjének.

A fiatal lány két nővére egy másik lakásban bújt el, de ők is kapcsolatban voltak a húgukkal.

Elárulták, hogy Noga nem kapott már levegőt a füsttől, ezért ki kellett menekülnie a házból az ablakon keresztül, ám odakint a terroristák észrevették, és túszul ejtették - ahogyan az édesanyját, Shirit is.


A szintén magyar-izraeli kettős állampolgár édesapát, Ilant eltűntként tartják azóta is nyilván, ő még aznap reggel elment otthonról, mert a segítségét kérték a szomszédok. Azóta nem látták.

Osnat azt is elmesélte, hogy másik bátyját, Amirt és feleségét megölték a terroristák, amikor elbújtak az otthonuk biztonsági szobájában. Ide kézigránátot dobtak be a dzsihadisták, amelyben megsérültek mindketten.

Haláluk előtt még volt erejük elbúcsúzni az életben maradt családtagoktól, akik szintén ugyanabban a kibucban laktak, mint a szülők.

A nyilatkozó nagynéni elmondta, hogy csak a szerencsének köszönheti, hogy ő maga végül az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy nem utaznak az ünnepre a bátyjához vendégségbe - írja a Blikk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések