A szemkilövető konyhájából jelentkezve avatta be a nézőit egy politikus mindennapjaiba. Hogy sajnáljuk már meg szegényt.
A
DK elnöke már évek óta készít rövid, közvetlen hangvételű videókat a
párt követői számára. Ezúttal azt szerette volt bemutatni a követőinek,
hogy a politikusok „nem kötött munkarendeje” sokszor estébe nyúló
feladatokkal is járhat.
A volt miniszterelnök este 9 órakor,
kacsatepertő készítés közben jelentkezett be a konyhájából, hogy
demonstrálja: a politikusok számára nem ér véget a munkaidő délután öt
órakor.
Bár azt nem fejtette ki Gyurcsány Ferenc, hogy konkrétan
mi az amin dolgoznak, a bejelentkezés lényege inkább az volt, hogy „még
mindig dolgoznak valamin”.
Mindjárt este 9 óra és épp azon dolgozunk, hogy megtörténhessen valami holnap, holnap után, ami szeretnénk hogyha jó lenne
– mondta a volt miniszterelnök.
0 Megjegyzések