Pénteken a reggeli órákban Oroszország mintegy 40 Shahed drónnal és egy X-59-es rakétával támadott több ukrán régiót is, írja a Politico.
A
helyi tisztviselők szerint a támadások következtében nem halt meg senki,
azonban komoly károk keletkeztek Odesszában, Herszonban, Harkivban és
Lviv térségében is. Számos létesítmény, ahogy az infrastruktúra is
megrongálódott. Több városban órákon át szóltak a légiriadót jelző
szirénák. A Reuters szerint az elmúlt hetekben ez volt a legnagyobb
dróntámadás, amit Oroszország indított.
Az ukrán légierő közlése
szerint a rakétát és 24 drónt is lelőttek. Az orosz haderő a drónokat
egyszerre, kis csoportokban indította el, hullámokban egymás után.
Volodimir Zelenszkij a támadás után azt mondta, megerősítik a
légvédelmet és a tüzérséget is. „A tél közeledtével az orosz terroristák
megpróbálnak majd több kárt okozni. Mi vissza fogunk vágni” – tette
hozzá az ukrán elnök.
Az északkeleti Harkivban tíz drón csapódott
bele több épületbe is. Kárt okozott egy oktatási intézményben, egy
közigazgatási épületben, és a becsapódások miatt a városban és annak
környékén is elterjedt a tűz – részletezte Oleh Szinehubov, a régió
kormányzója, majd közölte, hogy nyolc ember – köztük két gyermek – akut
stressz miatt szorult orvos segítségre. Ihor Klimenko ukrán
belügyminiszter azt is hozzátette, hogy Harkivban nyolc magánházát, több
autót és egy autójavító műhelyet is találat ért.
Makszim
Kozickij, Lviv kormányzója szerint a légierőnek sikerült lelőnie 11
drónt a nyugati régió felett, azonban másik öt eltalált egy
létfontosságú infrastrukturális létesítményt. Hasonlóról számolt be a
délen található Odessza régió vezetője, Oleh Kiper is, ott azonban a
becsapódás nem okozott olyan jelentőségű károkat, mint Lvivben.
Kira
Rudik ukrán parlamenti képviselő pénteken felszólította Ukrajna
szövetségeseit, hogy továbbra is küldjenek támogatást. „Természetes,
hogy az ilyen hírek egyre inkább mindennaposak számotokra, míg számunkra
annyira valóságosak és fájdalmasak” – írta az X-en. „A háború Európában folytatódik. És szükségünk van a támogatásukra.”
0 Megjegyzések