A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nem fizetett a boltban, inkább vitte a pénzt is a jászladányi férfi


Boltokba járt a jászsági férfi, de nem nyitvatartási időben, hanem éjjelente. Nem fizetett, vitt, amit talált.


A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászladányi Rendőrőrse büntetőeljárást folytat azzal a 24 éves jászladányi férfival szemben, aki a gyanú szerint az elmúlt héten három üzletbe is betört. Első alkalommal szeptember 24-én hajnalban járt egy jászladányi boltnál, ahonnan elvitte a pénztárgép lemezkazettáját a benne lévő pénzzel együtt. Ezt követően szeptember 28-án hajnalban tört be egy élelmiszerüzletbe, ahonnan péksüteményeket lopott. Végül október 2-ára virradóra egy dohánybolt volt a célpontja, ahol energiaitalt, üdítőt és dobozos sört vett magához.

A bűncselekmények feltételezett elkövetőjét a jászsági rendőrök végül elfogták, majd előállítását követően a nyomozók háromrendbeli lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették – tájékoztatott András Hunor Lehel százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések