Hirdessen itt

Milliókat költ a Momentum egy olyan kampányra, ami szerintük is hazugság


Gelencsér Ferenc parlamenti felszólalása óta tudjuk, hogy a Momentumban nem elvárás a beszédkészség. Az már korábban szintén kiderült a szegedi alelnök által, hogy az általános iskolai matematikai szint sem elvárás helyi szinten, de úgy néz ki, a Momentum országos alelnöki tisztségéhez sem fontos – írja a SzegedMa.


A lap, a múlt hét folyamán bizonyította, hogy egyáltalán nem olcsóbb Brüsszelben élelmiszert vásárolni, mint ahogy azt Halász Noémi, a szegedi alelnök próbálta állítani. Szegeden több mint 20%-kal olcsóbban vásárolt be a szerkesztőségük Cseh Katalinhoz képest. A Momentum szegedi alelnöke próbálta védeni a védhetetlent, de végül még magának is sikerült ellent mondania.

Sőt, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy úgy tűnik Cseh Katalin ügyesen összeválogatta a legolcsóbb élelmiszereket, ugyanis külföldi lapok egy ember számára átlagosan 400-800 euró közé teszik a havi élelmiszerre való költést, ami 156 000 – 312 000 forint közé tehető. Mint írják: „You can expect to spend anywhere from €400-800 a month on food.”


Végül Mihálik Edvin országos alelnök szintén reagált a bevásárlásra. Halász Noémivel ellentétben ő már felismerte, valóban olcsóbb Magyarországon bevásárolni, csak a matematikai egyenletébe hiba csúszott, szerinte a 4707 Ft és a 3734 Ft között kb 200 Ft különbség van, mint fogalmazott

„kb. 200 ft-al olcsóbban lehet bevásárolni Magyarországon, mint Nyugat Európában”.
 
Tetemes összeget költenek olyan kampányra, ami szerintük sem igaz.

Hiába ismerte el a szegedi képviselő, egyben országos alelnök, hogy nem olcsóbb Nyugat-Európában vásárolni – még ha el is számolta magát és jóval kisebb számot írt – a beismerésével és valósággal ellentétes országos plakátkampányba kezdtek.

A „Kösz, Orbán” országos plakátkampányt szeptember közepén kezdték el, azonban akkor még nem szerepelt köztük, amely szerint „Nyugat-Európában olcsóbb a bevásárlás, mint Magyarországon.” Országos alelnökként teljesen kizárható, hogy ehhez ne asszisztált volna, azóta pedig már Szegeden is kiragasztották:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések