Giorgia Meloni 2017-ig visszamenőleg törölné ki homoszexuálisok gyámsága alatt levő szerencsétlen sorsú gyermekek anyakönyvi kivonatából a deviáns szülőket, és innentől csak a vérszerinti szülőt lehet majd bejegyezni. Ezzel az olasz miniszterelnök újabb lépést tett azért, hogy a létrontó LMBTQP-lobbinak nehezebb dolga legyen ártatlan gyermekek életének tönkretételében.
A
Giorgia Meloni vezette olasz kormány – amely a magyarhoz hasonlóan
legalább arra mutató intézkedéseket eszközöl, hogy gyereket „családban”
csak heteroszexuális szülők nevelhessenek – elrendelte, hogy a városi
tanácsok csak a biológiai szülőket jegyezzék be a gyerekek anyakönyvi
kivonatában. Most úgy fest, visszamenőleg is törlik a nem vérszerinti
szülőket a dokumentumokból – ami az eddig megtűrt, gyermekmegrontás
kategóriába tartozó eseteket is igyekszik megszüntetni.
Olaszországban
2016 óta élettársi kapcsolatban élhetnek az azonos neműek, ami már
ígyis többletjogokat jelent a normálisokkal szemben, ők mégis az
örökbefogadásért folytatnak kőkemény lobbitevékenységet. A szerencsétlen
olasz gyermekeket, akik két azonos nemű szülőhöz kerültek, még a városi
tanács is sújtotta azzal, hogy az anyakönyvi kivonatukba mindkét
deviáns szülő neve bekerült.
Idén azonban Giorgia Meloni
belügyminisztere körlevélben utasította az olasz polgármestereket, hogy
az eddig bevett gyakorlattal ellentétben mostantól hagyják abba a
deviáns szülők gyermekeinek LMBTQP családként való való bejegyzését, és
csak a biológiai szülő szerepeljen a papíron.
Akkor még senki nem
gondolta, hogy visszamenőleg is érvényes lenne a döntés, de még
pozitívabb eredményt elérve, júniusban Padova államügyésze, Valeria
Sanzani kijelentette, hogy 33 “leszbikus pártól született” gyermek
születési anyakönyvi kivonata vált törvénytelenné.
Az ügyész sok
más, törvénytelen születési anyakönyvi kivonat jogszerűségét is
megtámadta, méghozzá egészen 2017-ig visszamenőleg.
Orbán
szövetségese, Meloni már a kampánya alatt egyértelművé tette, hogy
„nemet mond az LMBTQP-lobbira” ő is a gyermekek védelme érdekében
választotta ezt az irányvonalat. A Guardian most arról ír, hogy a magyar
és a lengyel mellett a Meloni-kormány lehet az LMBTQP-ellenes politika
új ereje Európában.
Meloni pártja azt is szorgalmazza, hogy
minősítsék bűncselekménynek, ha olasz állampolgárok külföldön,
béranyaság útján vállalnak gyermeket – amivel a deviánsok egyetlen útját
vágnák el ahhoz, hogy ártatlan gyermekek életét tegyék tönkre
életellenes családmodellükkel.
Meloni önéletrajzában azt írta, hogy
„minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy apja és anyja legyen”,
és hogy ő meg akarja védeni ezeket a jogokat.
Magyarországon
egyébként sok szivárványcsalád véli úgy, hogy hiába a „gyermekvédelmi
törvény”, ők mégis fittyet hányva arra teszik tönkre gyermekek életét,
önös érdekeik és önzőségük miatt.
0 Megjegyzések