A Magyar Nemzet szerdán arról írt, hogy Karácsony Gergelyék két nap alatt majdnem háromszázmillió forintnyi prémiumot szórtak ki mindössze két nap alatt a nyár közepén. A lap úgy fogalmaz, hogy ötven fővárosi vezető részesült a gáláns jutalomból.
A portál megkereste a Fővárost,
pontosan mely fővárosi vezetők és mekkora mértékben kaptak prémiumot,
mire azt válaszolta a Városháza, hogy ez közérdekű adatigénylés és majd
válaszolnak.
Karácsony Gergely a Magyar Nemzet szerint két
napon, július 20-án és 21-én ötven fővárosi vezetőnek hagyott jóvá
prémiumot, aminek összértéke 280 millió forint. A lap információi
szerint a mostani körben a kulturális, a színházi élet több döntéshozója
mellett számos önkormányzati cégvezető az érintett.
Korábban már
kiderült, hogy a főpolgármester a BKK és a BKV vezetői között osztott
ki busás jutalmakat, több esetben tízmillió forintos összeg volt
olvasható a sajtóban.
Az ügy érdekessége, hogy a főpolgármester egyetlen nappal később, 21-én Facebook-posztban számolt be arról, hogy nagyon súlyos a helyzet, nincs pénz, a BKK-nak meg kell emelnie a vonaljegyek árát, mert a kormány megszorít”
– írta a Magyar Nemzet.
0 Megjegyzések