A Mátrix Projekt égisze alatt folyik a nyomozás egy ukrán fiatalemberrel szemben Debrecenben. A gyanúsított egy ismert csomagküldő szolgálat nevében szerezte meg a sértettek bankkártyaadatait.
Sajnos hazánkban is elszaporodott a csomagküldős SMS-eken keresztül elkövetett visszaélések száma. A kiberbűnözők egy alkalmazáson keresztül személyes adatokat szereznek meg úgy, hogy akár netbankon tárolt adatokhoz is hozzáférnek - írja az MTI.
A Debreceni Rendőrkapitányság
nyomozóinak is elkötelezett célja az ilyen és ehhez hasonló
bűncselekmények visszaszorítása és felszámolása. Munkájuk meghozta az
eredményt, látókörükbe került egy 19 éves férfi. Az ukrán állampolgár a
gyanú szerint egy közismert csomagküldő szolgálat nevében küldött
embereknek SMS-t egy olyan linkkel, amire ha a jóhiszemű vásárló
rákattint, akkor minden bankkártyaadata hozzáférhetővé válik.
A
fiatalember épp egy debreceni ATM-nél vett fel több százezer forintot
egyik áldozata bankszámlájáról 2023. augusztus 16-án, amikor a rendőrök
elfogták. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás
bűntettének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. A nyomozók bűnügyi
őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a Debreceni
Járásbíróság elrendelt.
Az ügy teljes körű felderítéséhez a
bűnügyesek minden információt és részletet megvizsgálnak, feltárnak. A
sértettek száma elérte a hatvanat, de a gyanú szerint ez nem a végleges
adat.
Továbbra is fontos hangsúlyozni, hogy a kiberbűnözők az
emberek gyanútlanságát használják ki az adatok megszerzése érdekében. A
pandémia idején ugyanis megnövekedett az online vásárlások száma. Éppen
ezért javasoljuk, hogy amennyiben csomagküldőtől érkezik SMS-e, gondolja
végig, hogy rendelt-e egyáltalán bármit online, és azzal kapcsolatban
vár-e tájékoztatást! Ha igen, akkor is csak abban az esetben nyissa meg
az üzenetet, hogyha attól a csomagküldő szolgálattól érkezik, amelytől a
megrendelt terméket várja! Amennyiben nem adott le rendelést, úgy
törölje az üzenetet, és semmiképpen se kattintson az abban szereplő
linkre! Ha figyelmetlenségből mégis telepítette a vírust, mielőbb
végezze el a telefon gyári visszaállítását adatainak a megőrzése
érdekében. Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további
hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat talál a Kiberpajzs
oldalán.
0 Megjegyzések