A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Brutális: A forgalom közepén húzta a hajánál fogva a földön és verte a nőt Miskolcon


A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt, aki a tőle külön költözött élettársát hajánál fogva beráncigálta az autójába, hogy hazavigye, amikor pedig a nőnek sikerült kiugrani a gépjárműből a belvárosban, a villamos sínek között az arra közlekedők szeme láttára brutálisan ütlegelte.


A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolata 2022. június hónapban megromlott, élettársa visszaköltözött a szülei miskolci házába. A vádlott a szakítást nem tudta elfogadni, folyamatosan kereste a kibékülés lehetőségét, a nő azonban elutasította.

2022. augusztus második felében a vádlott autóval megjelent a nő lakóhelyén, hajánál fogva megragadta és földre rántotta, majd továbbra is a hajánál fogva elhúzta a gépjárműig, közben több alkalommal testszerte ököllel megütötte, míg végül betuszkolta a hátsó utastérbe azzal a kijelentéssel, hogy ezt nem fogja megúszni.

Visszahúzta az autóhoz

Az autóval a belvárosban egy közlekedési szituációban lassítani kellett, ezt a lehetőséget a sértett arra használta ki, hogy a mozgó járműből kiugrott és a villamos sínek között futva menekült. A vádlott megállította az autót, üldözőbe vette a sértettet, amikor utolérte megint a hajánál fogta meg és elkezdte visszahúzni, az autóhoz érve a sértett letérdelt, a vádlott pedig többször ököllel megütötte. Cselekményét azonban az arra közlekedők észlelték, az egyik autó megállt és a sofőr a nő védelmében közbelépett, illetőleg értesítették a rendőrséget.

A bántalmazás következtében a sértett könnyebb sérüléseket szenvedett el, azonban a személyi szabadság megfosztásának körülményei lényegesen nagyobb testi és lelki gyötrelmet okoztak.

Felfüggesztett börtön a javaslat

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtön büntetést indítványozott, a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet elrendelésével, tájékoztatta portálunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések