Újabb személyeket sikerült beazonosítani a hatóságoknak a februárban történt szélsőbaloldali támadásokkal összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. A Budapesten történt véres leszámolást elkövetők bűntársai kerültek most célkeresztbe: van köztük szír, albán, olasz és több német állampolgár is. Súlyos testi sértés miatt adtak ki ellenük elfogatóparancsot.
Nyolc ember ellen adott ki körözést a februári Antifa-támadásokkal is összefüggő bűnügyben az ügyészség – értesült a Magyar Nemzet. A police.hu-n fellelhető információk szerint ugyanis október 30. óta súlyos testi sértés miatt
egy albán, egy szír, két olasz és négy német állampolgárt keresnek.
Megjegyzendő,
hogy a már közösség tagja elleni erőszak gyanújával korábban körözött
hat német állampolgárral szemben is kiadták az előbbi bűncselekmény
miatti elfogatóparancsot.
Ismert, néhány hónapja valódi
embervadászatot rendezett a magyar fővárosban egy körülbelül 10-15 főből
álló Antifa-társaság. Többeket annyira megvertek, hogy kórházba kellett
őket szállítani. Az áldozatokat találomra választották ki a katonai
jellegű ruházatuk alapján, akikről azt hitték, hogy szélsőjobboldali
nézeteket vallanak.
Három gyanúsított már rendőrkézen
A
Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közösség tagja elleni erőszak
bűntette miatt rendelt el első körben büntetőeljárást. A BRFK már az
első támadás után külön nyomozócsoportot állított össze, majd a támadók
közül többeket követni kezdtek, és végül a belvárosban fogták el őket:
egy német férfit, egy német és egy olasz nőt. Műanyag borítású kalapács,
ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk. Az
embervadászat a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a
Hammerbande módszereivel történt. Ezt igazolja, hogy az elfogottak közül
a német férfi összefüggésbe hozható a vörös bűnszervezettel.
A
német nő bűnügyi felügyeletbe került, míg férfi honfitársát és az olasz
nőt letartóztatta a nyomozási bíró. A bíróság november közepéig
meghosszabbította utóbbi két gyanúsított letartóztatását. A német nő
pedig február közepéig bűnügyi felügyeletben marad. A három gyanúsított
ügyében a rendőrség nemrég befejezte az eljárást, esetükben a további
döntést az ügyészség fogja meghozni.
0 Megjegyzések