A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az utakat és repülőtereket elzáró klímaaktivistákat a kommunizmushoz hasonló ideológiákra nevelik

Erről a BILD című lap ír, miután megszerezték a szervezet belső képzési dokumentumait.

A BILD szerint azt mondják, hogy az ideológiai komponens fontosabb, mint az egyén vagy a csoport, és a világ megváltását "a rendszer megváltoztatásával, forradalommal" kell megvalósítani. A "forradalmi szikrának" ennek során "át kell terjednie más országokra", hogy "globális változást" idézzen elő.

"A hatalmat az emberek kezébe akarjuk adni"

- áll a dokumentumokban.

Az ellenségek "a kormánypártok, a rendőrség, az egyház, az egyetemek és a média", akiket a szervezet felelősnek nyilvánít a bolygó jelenlegi klímaváltozásáért.

Az aktivistáknak azt mondják, hogy az éghajlatért folytatott harcuk fontosabb, mint a demokrácia, mert "a pártrendszer erőtlen".

Küzdelmük eszközei "a nem figyelmen kívül hagyható, a média figyelmét felkeltő és anyagi költségekkel járó bomlasztás". És ezt addig kell folytatni, amíg a mozgalom vezetése nem lát jelentős reakciót az állam részéről.

Mint ismert, az elmúlt hónapokban utakat toralszolnak el a klímaterororisták, az ún. ökoaktivisták festékkel öntötték le a Brandenburgi kaput, hogy rákényszerítsék a világot az olajról való lemondásra. Több alkalommal híres múzeumokba is betörtek és megrongáltak festméyneket, illetve repülőtereken okoznak fennakadást. Arról is beszámoltunk, hogy ökoaktivisták egy tortával támadták meg a Ryanair légitársaság vezetőjét, hogy így tiltakozzanak a globális felmelegedés ellen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések