A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A berlini rendőrség betiltott egy palesztinbarát tüntetést


A berlini rendőrség betiltotta a szerda délutánra Neuköllnbe tervezett tüntetést, amit Egy szabad Palesztináért néven hidettek meg. A rendőrség indoklása szerint a rendezvény veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet. Ezen kívül egy olyan tüntetést is betiltottak, amit a Brandenburgi kapunál tartottak volna.


A döntésnél figyelembe vették a közel-keleti helyzetet, valamint a hasonló tüntetéseken korábban elkövetett bűncselekményeket is. Szombaton a Samidoun Hálózat nevű szervezet például édességek osztogatásával ünnepeltea Hamasz akcióját Berlinben. Korábban Kai Wegner (CDU), Berlin kormányzó polgármestere is a tüntetés betiltása mellett érvelt.

Már tavasszal több palesztinbarát és Izrael-ellenes tüntetést tiltott be a berlini rendőrség, amit aztán a bíróság is helyben hagyott. Korábban húsvétkor Neuköllnben volt egy palesztin tüntetés, ahol egyes résztvevők antiszemita jelszavakat kiabáltak,például azt, hogy „Halál a zsidókra, halál Izraelre”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések