Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Folytatódik az erőszakos ukránosítás – a túlélésért küzd egy munkácsi magyar iskola


Az iskolakezdés különösen nehéz volt a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanárainak, ugyanis szeptembertől különösen nehéz körülményekkel kellett szembenézniük a városvezetés döntései miatt. Az egyre nehezedő körülményekről és a magyar nyelv tanításának módszeres akadályoztatásáról nyilatkozott az iskola egyik tanára a Magyar Nemzetnek.


A kárpátaljai iskola élére nemrég ukrán igazgató és igazgatóhelyettesek kerültek, miután váratlanul elmozdították az intézmény előző, magyar vezetőjét. Ezután lényegében elmondta az új vezetés a magyar tanári karnak, hogy az iskola ukránosítását tervezik.

Arra hivatkozva hogy ez itt Ukrajna, ahol a hivatalos államnyelvet kell beszélni, a hatályos törvényeket pedig be kell tartani. Ezzel lényegében a magyar iskola "halálos ítéletét" elkezdték végrehajtani ukrán utasításra.

Ők nem a maguk urai, a városvezetésnek az utasításait hajtják végre, egyszerűen végig akarják zongorázni azt a forgatókönyvet, amit kapnak

– mondta a Magyar Nemzetnek Popovics Pál, az iskola informatika az intézmény új vezetéséről.

A hivatalos ukrán oktatási törvény szerint jelenleg nincsenek nemzetiségi iskolák, lényegében minden iskola ukrán, így jövőre is már a tantárgyak zömét ukránul kell tanítani.

Az ukrán parlament 2017-ben hozta meg a törvénytervezetet, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását. A javaslat szerint a diákoknak ötödik osztályban a tantárgyak 20 százalékát, majd fokozatosan minden évfolyamon ezt az arányt növelve tizedik osztályban már a tantárgyak nyolcvan százalékát ukránul kell tanulniuk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések