A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Novák Katalin: Egész Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett


„Oroszország nem érheti el katonai céljait, ezt nem engedhetjük meg” – mondta a köztársasági elnök.

A Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci konzervatív lap interjút közölt csütörtökön Novák Katalin köztársasági elnökkel A szankciók többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak címmel.

Az államfő a koszovói válságról szólva kiemelte, hogy természetesen elsősorban Ukrajnára figyelünk”, de nem szabad megfeledkezni a Nyugat-Balkánról, és fel kell gyorsítani a térségbeli országok EU-csatlakozását.

Mint mondta, „ha Koszovóban történik valami, a helyzet gyorsan eszkalálódhat, ezért nagyon aggódunk, és reméljük, hogy a helyzet gyorsan lecsillapodik, és minden szereplő szem előtt tartja, mennyire törékeny a béke”.

Kifejtette, hogy Nyugat-Európában a bővítési fáradtság jelei mutatkoznak, de Ukrajna és Moldova tagjelölti státusza azt jelenti, hogy kellő politikai akarattal bármi lehetséges. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a nyugat-balkáni országoknak várniuk kell az új jelöltek felzárkózására, hogy egyszerre csatlakozhassanak.

Ukrajna és Moldova előtt „még nagyon hosszú út áll” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy Szerbia esetében a jogállami elvek érvényesülése nem felel meg az EU-s követelményeknek, azt mondta, hogy a tagságnak vannak objektív feltételei, főleg a gazdaság területén, a jogállamiság viszont „sokkal szubjektívebb” ügy, és nagyobb figyelmet kell fordítani az értékekre, hiszen a szerbek az európai értékeknek és életmódnak megfelelően élnek, és „kulturálisan nagyon közel állnak hozzánk”.

Az európai értékek Ukrajnában

Az európai értékek ukrajnai helyzetéről elmondta, hogy a kisebbségek, köztük a magyarok jogait sértő új törvények visszalépést jelentenek.

A kisebbségi jogok az európai közösség lényegéhez tartoznak, a jogszabályok ügye ezért „nem pusztán kétoldalú probléma” – mondta Novák Katalin, hozzátéve, hogy nem látszanak pozitív változások.

Az orosz agresszió megítélése

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az első pillanattól kezdve elítélte az orosz agressziót, és egész Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett”.

Kifejtette: mint minden nagy konfliktusra, az ukrajnai háborúra is érvényes, hogy „a nagyhatalmak a háttérben tevékenykednek”, de „Ukrajna szuverén ország, amelyet megtámadott a szomszédja, és polgárai védelmében mindent megtesz, ami csak emberileg lehetséges”.

Ukrajna a „saját erejéből” védekezik, de sok ország támogatásával, ami „természetesen befolyásolja a háború menetét” – fűzte hozzá.

Oroszország nem érheti el katonai céljait, ezt nem engedhetjük meg”,
azt viszont nem tudja senki megmondani, hogy miként lehet eljutni a tartós és igazságos békéhez – mondta.

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Pálos Trend üzenete…
József Attila: VILÁGOSÍTSD FÖL

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

1936. július – október
http://web.t-online.hu/apuska/media/5/04__Farizeus_bal_mix.mp3