Hirdessen itt

Vučić-párti tömeggyűlésen mondott beszédet Szijjártó Péter Belgrádban


„Egy olyan nemzetet képviselek, mely testvéri népként tekint önökre, szerbekre” - mondta Szijjártó Péter Belgrádban az elnököt támogató tömeggyűlésen. 

A külügyminiszter szerbül szólalt fel, és azt mondta: ez a testvéri viszony Aleksandar Vučić elnöknek köszönhető. Szerinte a szerb állam úgy bánik a magyar kisebbséggel, hogy az példaként szolgál az egész világ számára.

Aleksandar Vučić múlt héten jelentett be, hogy lemond pártelnöki posztjáról, miután egymás után két, összesen 17 halálos áldozatot követelő lövöldözés történt az országban. Vučić azt is bejelentette: nincs kizárva, hogy ősszel ismét választásokat tartanak Szerbiában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések