A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Régészeti leletek megtartása és értékesítése miatt vádat emeltek három férfi ellen


Vádat emeltek jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt három férfi ellen, akik éveken át fémkeresővel kutattak a földben, és az általuk megtalált, mintegy húszmillió forint értékű régészeti leletet megtartották vagy értékesítették - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.


A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfinak és huszonéves fiának 2015 óta voltak fémkereső műszereik, de nem rendelkeztek az azok használatához szükséges hatósági engedéllyel.

Ennek ellenére csaknem öt évig járták hétvégente és olykor munkaszüneti napokon is különböző somogyi kistelepülések - így például Kercseliget, Böhönye, Mernye, Szenta és Nagyberki - környékét, régészeti leletek után kutatva.

A vádlottak ezek egy részét megtartották, a másik részét pedig értékesítették, holott a talált tárgyak a vonatkozó jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.

A két férfi ily módon egy 44 darabból álló, több mint 12 millió forint értékű középkori ezüsttallér-gyűjteményt, egy 6 millió forint értékű, XIV. századi arany pecsétgyűrűt, és számos más, kisebb értékű régészeti leletet, így bronzból készült használati tárgyakat, ékszereket és érméket is ellopott - írták.

Az apának azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert egy engedély nélkül tartott lőfegyvert találtak a lakóhelyén tartott kutatás során a nyomozók.

A vádlottak harmadik társa 2019 óta, szintén engedély nélkül használt fémkereső eszközével mintegy kétszázezer forint értékű régészeti leletet talált meg és tulajdonított el Beleg környékéről.

A Nagyatádi Járási Ügyészség vádiratában az apával és fiával szemben végrehajtandó, míg társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal mindhárom vádlottal szemben szabjon ki pénzbüntetést, továbbá rendeljen el vagyonelkobzást is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések