A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Megkezdték a kisiklott kocsik műszaki mentését Téglásnál


Megkezdődött a vasárnap délelőtt Téglásnál kisiklott tehervonat vagonjainak műszaki mentése, a teherkocsik beemelésének nehézsége és az erősen megrongálódott vasúti pálya miatt egyelőre nem tudni, mikor állhat helyre a vasúti közlekedés ezen a szakaszon – közölte a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatón hétfőn a helyszínen.


Hadnagy Attila a károkról szólva elmondta, a kétvágányú, villamosított vasútvonal jobb és bal vágánya egyaránt száz-százötven méter hosszban sérült meg, és teljesen használhatatlanná vált. A jobb vágány mintegy három kilométeres szakasza különböző mértékben sérült, ennek helyreállítását is el kell majd végezni.

A vágányok mellett három felsővezeték-tartó oszlop borult ki vagy dőlt meg, mindhármat cserélni kell – közölte a szakember.

A baleset helyszínére hétfő hajnalban érkezett meg Szolnokról az a 150 tonna teherbíró-képességű vasúti daru, amellyel megpróbálják majd a – rakománnyal együtt egyenként nyolcvan-kilencven tonna súlyú – kisiklott vagonok beemelését. Előzőleg félrehúzták és eltávolították mindkét vágány felett a felsővezetékeket, ezzel szabaddá téve az utat az emeléseket végző darunak.

A kilenc kisiklott vagon közül az első, megrongálódott forgóvázú teherkocsit már visszahelyezték a pályára, ezt később Hajdúhadházra fogják bevontatni. Jelenleg a bal vágány ideiglenes helyreállítását végzi a helyszínen az éjjel-nappal dolgozó mintegy száz szakember, ezt követően lehet hozzáférni a vasúti daruval a következő kocsihoz – ismertette Hadnagy Attila.

Megjegyezte, egyelőre tart a baleset okának vizsgálata és a károk felmérése, így nem lehet tudni, mikor állhat helyre a vasúti forgalom ezen a szakaszon.

A pályára és a pálya mellé beborult kocsik egymásnak feszültek és megdőltek, torzultak és begyűrődtek a forgóvázaik, ezért nagyon óvatosan kell hozzákezdeni a felszabadításukhoz – hangsúlyozta a szakember.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a vasúti infrastruktúrában és a gördülőállományban keletkezett kár mértékét továbbra sem lehet megbecsülni, akár több száz millió forint is lehet.

A mintegy 3700 tonna össztömegű, vasércpelletet szállító, harmincöt vagonból álló teherszerelvény Záhonyból Hegyeshalmon át Ausztriába tartott, amikor Téglás határában kisiklott kilenc kocsija, a sérült vagonok teljesen tönkretették és elzárták a vasúti pályát mindkét irányban.

A balesetben senki sem sérült meg, a záhonyi fővonalon közlekedő személyvonatok helyett Hajdúhadház és Újfehértó, az InterCity szerelvények helyett Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések